Selena Gomez a Vanity Fair Hollywood kiadásának címlapján szerepel 11 másik sztárral karöltve, akik valami hangsúlyosat tettek le az évek során. És ha elkezdjük listázni a dolgokat, akkor egy majdnem végtelen listát kapunk, kezdve a folyamatos zenéléstől, a Selena + Chef vagy a Gyilkos a házban sorozatokon át, egészen a My Mind & Me dokumentumfilmig.
Az énekes-színésznő egészen zárkózottan kezelte magánéleti problémáit, egészen 2018-ig, amikor is őszintén beszélt bipoláris zavaráról, illetve mentális állapotáról. Most, a Vanity Fair arról faggatta, mennyi változást érzékel az évek során, akár magán, akár környezetén. Például arról kérdezték, hogy hogyan emlékszik vissza Disney napjaira manapság, amire csak annyit válaszolt, hogy nem szeretne a múltban ragadni.
Úgy érzem megszabadultam tőle. Néha azért megzavar. Nem, mintha szégyellném a múltamat, csak annyit dolgoztam, hogy önmagam lehessek. Nem akarok az lenni aki voltam, az szeretnék lenni, aki vagyok.
A My Mind & Me című dokumentumfilmben betekintést adott abba az időszakába is, amikor eldöntötte, hogy publikusan fog betegségéről beszélni. Ekkor egy közeli ismerőse azt mondta neki, hogy ezt gondolja át:
Hozzászoktam, hogy cenzúrázom önmagamat, de a) el akartam engedni b) ha azt mondják, hogy hallgassak róla, az nem a legjobb, mert nem abban az életszakaszban vagyok igazából. Nem szégyellem a betegségem. Soha nem érzem úgy, hogy őrült lennék, még pár másodpercre sem.
Nem volt furcsa számára, hogy oda kell figyelnie arra, hogy mit hogyan és kinek mondd el a világban, a Disney sztárok már csak ilyenek. Gomez sem maradt ki abból a szigorú nevelésből, melyet olyan kollégái, mint Demi Lovato, Miley Cyrus vagy a Jonas Brothers éltek át.
Nyilván nem voltam egy lázadó gyerek, de a Disney-nél figyelnem kellett arra, hogy ne mondjak olyanokat mások előtt, mint a „Mi a franc?”. Ezeket csak felvettem, hogy tényleg jó példakép legyek. Most már úgy érzem, hogy az őszinte példakép a legjobb példakép, még a rosszabb és komplikált dolgokkal együtt is.
Selena azon kevés előadók közé tartozik, akik kerek perec kijelentik, hogy nem ők kezelik közösségi média fiókjaikat. Neki például asszisztense posztol mindent és csak szűrve mutatnak meg neki néhány cikket, kommentet vagy posztot.
Sosem volt arra lehetőségem, hogy rendes iskolába járjak. Az élet volt a középiskolám és olyan infók jutottak el hozzám, amiket nem akartam. Nehéz időszakon mentem keresztül a szakításom során és nem akartam mások visszajelzéseit olvasni, nem is a kapcsolatról, hanem az én kontra valaki másról való gondolatokat. Lehet, hogy van egy csomó kedves komment, de egyből a negatívra fókuszálok. Az emberek hülyének és csúnyának neveznek, de tökmindegy, mert nagyon részletesen fejtik ki gondolataikat. Több oldalt írnak mindenféle csúnya dologgal tele.
Azt is elárulta, hogy melyik app van kizárólag letöltve a telefonjára.
Az egyetlen app a telefonomon az a TikTok, mert nem érzem annyira fárasztónak. Nagyon jó dolgokat lehet a közösségi médiában csinálni – kapcsolatot tartani a rajongókkal, azt látni, hogy mennyire örülnek dolgoknak és hogy mennyire izgatottak tudnak lenni, na meg a történeteiket is megismerheted. De nekem ezek szűrve vannak. Van egy rendszerem: bármit csinálok, elküldöm az asszisztensemnek, hogy rakja ki őket. A kommentekről pedig annyit, hogy a csapatom összeválogat néhány posztot, amelyek inkább biztatóak.
És ha arról kérdezik, hogy mi változott a dokumentumfilmje megjelenése óta, őszintén el meri már mondani véleményét és gondolatait.
Most már nem érzem úgy, hogy hazudok az embereknek. Nem arról van szó, hogy hazudtam… féltem, hogy mit gondolnak majd az emberek, vagy hogy nem alkalmaznak. Most már nem így gondolom. Megértem, hogy ha nem érzem jól magam, akkor vissza kell lépnem és végig kell gondolnom a dolgokat: ad nekem valamit ez a barátság? Tényleg jó ez a projekt?
És természetesen az új zenéről sem tudták nem kérdezni: hónapokkal ezelőtt azt mondta, hogy mindenképp dance-pop zenével szeretne visszatérni és azt szeretné, ha mindenki táncolna és jól érezné magától új anyagától. Ez most sem változott.
Ha rajtam múlna, egész életemben balladákat csinálnék, de olyan zenét akarok csinálni, amitől mosolyognak az emberek. A zene, amin most dolgozom, az a valódi dolgaimról szólnak. Erős, kőkemény popzene. A tematika általánosságban mondhatni a szabadság, akár egy kapcsolatból, akár csak a sötétből való kiszakadás.
Viszont, nem csak Selena válláról vett le egy óriási követ a dokumentumfilmjének megjelenése, hanem úgy érzi, sokkal közelebb kerültek rajongóival is ezáltal.
Nagyon féltem, de miután megjelent, az emberek nem úgy jöttek oda, hogy „szeretnék veled egy képet”, hanem inkább úgy, hogy „nagyon értékelem, hogy ezt, meg ezt mondtad”. Aztán volt, hogy valakivel perceket beszélgettem az ő útjáról. Egyre több ilyen történt, aztán ezek miatt tök jól éreztem magam.
