Újabb színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A forgatás a tervek szerint napokon belül indul.

Nemrég derült ki, hogy ki lesz a Nevermore Akadémia új igazgatója a Wednesday második évadában, most pedig újabb színészről hullott le a lepel, aki csatlakozik a várva várt folytatáshoz. Nem mást láthatunk majd a népszerű Netflix sorozat új részeiben, mint Thandiwe Newtont, arról azonban egyelőre semmi hír nincs, hogy kit fog játszani.

A brit színésznő a karrierje során több szériában is feltűnt, a legismertebb ezek közül pedig talán az HBO-s Westworld, melyért három alkalommal is Emmy-díjra jelölték, és egyszer haza is vihette a szobrocskát. Emellett olyan filmekben láthattuk, mint A múlt pengéi, az Új múlt, a Solo: Egy Star Wars-történet, vagy éppen a 2012.

A széria 2022 szeptemberében startolt el a Netflixen, és azonnal hatalmas sikert aratott: a streaming platform valaha volt egyik legnézettebb alkotása lett, és nem kevesebb, mint 12 Emmy-díjra jelölték, amiből négyet be is zsebelt. A második évad munkálatai az eredeti tervek szerint tavaly kezdődtek volna meg, azonban a hollywoodi sztrájkok miatt csúszott a forgatás, a hírek szerint viszont április végén végre elindulnak az új részek felvételei az írországi Dublinban. 

A főszereplőt alakító Jenna Ortega az idei Emmy-gálán mesélt egy kicsit a folytatásról, és elárulta, hogy sokkal akciódúsabb lesz, illetve jobban a horror műfaja felé hajlik majd:

Sokkal inkább a horror műfaja felé hajlik a második évad, és nagyon-nagyon izgalmas lesz. Természetesen szükség van arra, hogy Wednesday egy kicsit fejlődjön, mint karakter, de úgy igazából soha nem változik meg, és ez a legcsodálatosabb dolog benne. Lesz benne jópár vicces poén, minden nagyobb volumenű, mint az első évadban, és sokkal akciódúsabb lesz. Minden egyes epizód egyre inkább olyan lesz, mint egy film, ami nagyon király.