„A siker nekem az, hogy azt az életet élhetem, amiről mindig is álmodoztam” – Exkluzív BLANKA interjú

A lengyel származású BLANKA valószínűleg az Eurovíziós Dalfesztivál nézőinek és követőinek lehet ismerős, ahol Solo c. dalával sikerült néhány virális pillanatot kitermelnie – főként TikTokon. Az énekes-dalszerző azóta pedig országa egyik legizgalmasabb popsztárjaként aposztrofálják, nem véletlenül, ugyanis a verseny óta már két tökéletes popdallal is jelentkezett.

A szemtelenül fiatal, mindössze 24 éves énekesnő munkálkodni szülőhazájában, Lengyelországban kezdett munkálkodni, majd pedig amikor kiköltözött az Egyesült Államokba, olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Melody Thorton a The Pussycat Dolls-ból, illetve ugyanabban a klubban lépett színpadra, mint ahonnan Lady Gaga karrierje útjára indult. BLANKA azóta pedig megállíthatatlan és nem tervez pihenni: a MUSICDAILY-nek adott exkluzív interjújában arról is mesélt többek között, hogy milyen tervei vannak 2024-ben, kik a legnagyobb inspirációi, vagy, hogy mennyire káros tud lenni az online zaklatás – exkluzív interjú BLANKA-val.

Jó látni, hogy vagy?

Jól, nagyon jó látni titeket. Köszönöm, hogy itt lehetek.

Kezdjük a legelején. Mikor és hogyan kezdett érdekelni a zenélés és a zene világa?

Dalszövegírással kezdtem, 13 éves koromban szereztem az első, saját dalomat. Lengyelországban éltem ekkor, egy nagyon kis városban, Szczecinben, közel a német határhoz, körülbelül 14-15 éves koromig lakhattam ott, majd elköltöztünk az Egyesült Államokba. Itt kezdtem el igazán dalokat írni és csak szerencsét próbálni ezzel.

Mindig is arról álmodtál, hogy énekes legyél?

Tudod…

mindig is a zene körül forgott a világom, de nem tudtam, hogy énekes, dalszövegíró vagy előadó leszek-e. Fogalmam sem volt, de imádtam énekelgetni és a családom előtt produkciózni.

Leültettem őket és mondtam nekik, hogy most elő fogok adni, szóval figyeljetek.

Kik voltak a legnagyobb inspirációid kiskorodban és kik most?

Anyukám nagyon sok Madonna dalt mutatott nekem, szóval ő a legnagyobb inspirációm. Ismerem az összes régebbi dalát, szóval Madonna, tényleg. Nagyon szeretem George Michaelt, Michael Jacksont, Whitney Houstont. Ők a legnagyobbak legnagyobbjai nekem. Imádom a Backstreet Boys és Britney Spearst is, ezt az egész ‘2000-es évek világát. Most, hát most is ugyanezek, de hozzáraknám még a The Weekndet és Doja Catet is.

Beszéljünk a legutóbbi dalodról, a Rodeo-ról. Először is, nagyon gratulálunk hozzá, csodálatos dal. Mesélsz nekünk egy kicsit a dal hátteréről, hogy mi inspirálta és mi az az üzenet, amit a hallgatónak szeretnél eljuttatni vele?

Persze!

A Rodeo arról szól, hogy marhára eleged van a hazugságokból és a sok bullshitből, amivel a másik ember etet. Azt az érzést fogalmaztam meg, amikor egy csomó esélyt adsz a másiknak, de mégis hátba szúr minden egyes alkalommal és nem értékeli az esélyeket, amiket adtál neki. Aztán rájössz, hogy a szerelem elmúlt.

Amikor eljutsz arra a pontra, hogy kilépsz a kapcsolatból, már nem is vagy szomorú miatta, mert semmi érzelem, szerelem nem volt már benned a másik iránt. Ezt az érzést próbáltam vele átadni, és tudjátok, a saját életemből merítem az inspirációt. Egész boldogtalan befejezése egy szomorú szerelmi történetnek, de mégis, valahogy boldog a vége. Legalábbis számodra, mert megszabadultál a sok negatív dologtól, amit a másik adott neked.

Nekem ez egy totális szabadság himnusz.

Szabadnak lenni és nem kell a másik hülyeségeivel foglalkoznom.

Melyik dalodat mutatnád meg egy olyan embernek, akik még nem hallott rólad?

Rodeo!

Beszélgessünk egy kicsit az Eurovíziós Dalfesztiválról, ami egy nagyon híres, régre visszanyúló verseny. Hogyan készültél fel erre a lehetőségre szellemileg?

Ó, szent ég. Nem tudtam készülni. Nem voltam felkészülve rá. Nagyon kemény volt. Első körben egy nagy adag utáltattal kellett megküzdenem, úgy fogalmaznék, hogy a saját országomon belül. Majd elárasztott a szeretet az országomon kívül, majd belül is. Egy igazi érzelmi hullámvasút volt, egy csomó különböző érzelemmel. Szóval igen, egyáltalán nem voltam rá felkészülve, de egy csodálatos kaland volt és nagyon örülök, hogy a részese lehettem.

Van kedvenc emléked ebből az időszakból?

Ó, persze, egy csomó!

De úgy érzem az, amikor először léptem színpadra Liverpoolban. Mert hónapokig csak álmodozol erről a pillanatról, majd végre meg is történik. Ezt mondanám a kedvencemnek.

Az Eurovíziós Dalfesztivál és a zene valójában az egységről szól, hogy pozitív hatással legyen és az embereket összehozza a világ különböző pontjairól. Ha megváltoztathatnál egyetlen dolgot a világon, mi lenne az?

A világon? Hű, ez ilyen Miss Universe féle kérdés. Hadd gondolkozzak.

Nagyon sok mindent megváltoztatnék, az biztos. Úgy érzem, hogy itt az internetes gyűlölködésről tudok itt beszélni,

úgy érzem, hogy ez nem csak egy dolog miatt alakul ki, hanem egy csomó dolog együttese. De ha egy dolgot megváltoztathatnék, nem teljesen ez lenne, mert úgy gondolom, hogy az online szólásszabadság nagyon fontos. De ebben az esetben nem teljesen, mert sokan úgy érzik, hogy szabadon lehet gyűlöletet kelteni. És itt, most nem magamról beszélek. Mindenkiről. Mármint, a világban minden másodpercben vannak emberek, akik online gyűlölködéssel néznek szembe. És szerintem, nem beszélünk erről eleget. Tök “átlagossá” vált. Pedig nem, ez egyáltalán nem normális.

A nézetek és vélemények nagyon jók és fontosak, de a gyűlölet az teljesen eltér ezektől, mert nem egy vélemény, hanem ez az, amikor megpróbálsz valakit eltiporni. Szóval, ha valamit meg tudnék változtatni, akkor ezzel kezdenék. Mindenképp megállítanám ezt az egészet.

A dalaid nagyon pozitívak és fel tudják dobni a hallgatókat. Az érdekelne, hogy neked mi segít pozitívnak és optimistának maradni, amikor nehézségekkel nézel szembe, vagy csak rossz napod van?

Nos, a zene biztosan segít átvészelni egy-egy napot, nagyon sok zenét hallgatok. De, inspirál is, hogy ilyen zenét csináljak – olyat, ami erősebbé tesz és miegyéb. A zene, az, hogy megosztom a dolgaimat a barátaimmal, ezek mindig feldobnak. És igaz, elég basic dolgok ezek, de szerintem mindannyiunknak szüksége van ezekere. Na, meg persze az anyukám, aki az egyik legnagyobb támogatóm és a legjobb barátom is. Akármikor szarul érzem magam, mindig beszélek vele és megpróbálom emlékeztetni magam arra, hogy egyszer élünk és ki kell hoznunk a maximumot belőle. Az élet pedig gyönyörű. Az egészségem, a családom egészsége és a családom jólléte a fontos. Minden a mi kezünkben van.

Mondtad, hogy sok zenét hallgatsz, ha választanod kéne egy főcímdalt az életednek, melyik lenne az?

Wow, ez egy nagyon jó kérdés. Fogalmam sincs, hadd gondolkodjak. Oké, tudom a Titanium lenne Siatól.

Nagyon tehetséges vagy, énekelsz, táncolsz, DJ is vagy. De van olyan rejtett tehetséged, amiről még nem tudunk?

Szent ég, rejtett tehetség. Nem is tudom. Nem tudom, hogy van-e bármi. Szerintem nincs. Mármint, régen próbálkoztam mindenféle trükkel, meg tudtam fura dolgokat csinálni az ujjaimmal. Nem hiszem, hogy ilyenekre gondoltok.

Igaz, még eléggé a karriered kezdeténél jársz, de már most egy csomó elismerést tudhatsz magadének. Hogyan írnád körül a sikert?

Úgy érzem, hogy a siker nekem az, hogy azt az életet élhetem, amiről mindig is álmodoztam.

Ez igazán elképesztő. Minden nap, amikor felkelek, áldottnak és szerencsésnek érzem magam. És úgy érzem, hogy az emberek nem látják azt a tömérdek kemény munkát, amit belerakok, mert csak annyit érzékelnek, hogy ó vannak híres dalaim, vagy, hogy voltam az Eurovíziós Dalfesztiválon. De emögött egyébként egy csomó évnyi kőkemény munka van. Végre úgy érzem, hogy ez a sok munka kifizetődik és megérte. Megéri keményen dolgozni az álmaidért és valóra váltani őket. Az üzenet, amit ezzel szeretnék közvetíteni nem más, mint, hogy sose add fel az álmaidat! Soha! Soha! Soha!

És mire számíthatunk még? Várható a debütáló albumod, esetleg egy turné hozzá?

Igen, a terv az, hogy 2024-ben Európában koncertezek majd többet, mondhatni egy kisebb turnét tervezünk és utána fókuszálunk a lemezre, remélhetőleg ez is meglesz 2024-ben. Egy csomót stúdiózok. Majd megyek Finnországba egy kis promóra, másnap pedig fel is lépek. Utazgatok, népszerűsítem a zenémet és egyre többet adok ki. Egy csomó dal vár arra, hogy kiadhassam őket, szóval alig várom, hogy megtegyem.

És végezetül üzennél valamit a magyar rajongóidnak?

Persze! Hasonló lenne, mint amiket mondtam már, de először is nagyon köszönöm a sok szeretetet és támogatást! Nagyon remélem, hogy élvezitek a zenémet és boldoggá is tesznek titeket. És igazából, csak értékeljétek egy kicsit jobban az életet. Amikor reggel felkeltek, rakjatok be egy olyan dalt, ami egyből jó kedvre derít. Ez az egyik, amit üzennék, a másik pedig, hogy tényleg ne adjátok fel az álmaitokat és tegyetek azért, amiben hisztek! Soha ne adjátok fel!

További érdekességekért, dalokért és videókért keresd fel BLANKA hivatalos oldalait!