Ava Max: nem minden dalom feldolgozás, de ha az is, akkor az legalább ízléses

Visszaszólt a kritikusainak az énekesnő.

Sokan unalmasnak és fantáziátlannak tartják Ava Max egyes dalait, ugyanis néhány felkapott dala bizonyos elemeket, vagyis sample-öket tartalmaz régiebbi, már megjelent dalokból. A legutóbbi kislemezéről, a My Oh My-ról már mi is írtunk itt, hogy miért csenghet néhány másodperce ismerősen.

De nem csak a My Oh My jó példa erre, hiszen a Kings & Queens például Bonnie Tyler, a Million Dollar Baby LeAnne Rimes, a Let It Be Me Suzanne Vega, a Whatever pedig Shakira egy-egy nagy slágerét veszi alapul. Ezzel egyébként nem is lenne baj, ugyanis a populáris kultúrában és zenében ez egy bevett szokás: használt már ilyen elemeket Billie Eilish, Dua Lipa, sőt még Taylor Swift is – igaz, ő egy kicsit extrábban is tolta ezt az ipart is, ugyanis Question…? c. dalában önmagát jelöli meg, mint feldolgozott előadó, dalnak pedig az Out of the Woods c. slágerét.

Reklám 1

Ava egy online interjú során beszélt erről a témáról, ahol elmondta ő maga is, hogy ez egy teljesen természetes folyamat, illetve arra is kitért, hogy szerinte, ahogyan ő használja, az rendben van, mert legalább ízlésesen csinálja – ebben pedig nem hazudott.

Érdekes, mert egy csomó előadó használ sample-öket a dalaikban, de mindig engem találnak meg. Ha ránézel más előadók diszkográfiájára, az az érzésed lesz, hogy „hű, ő sokkal több dalt sample-öl, mint Ava”. De az internet szeret rászállni Ava Maxre. Nem minden dalom használ ilyen elemeket, de amikor igen, akkor én legalább ízlésesen csinálom. Ennyi.