Alessandra neve valószínűleg ismerősen cseng azoknak, akik figyelemmel kísérték az Eurovíziós Dalfesztivál 2023-as etapját, ugyanis az énekesnő Queen of Kings c. dalával óriásit ment többek között a TikTokon még jóval a verseny kezdete előtt. Utána pedig jött, látott és igaz, sajnos nem győzött, de egy óriásit tarolt. Az olasz-norvég származású Alessandra Mele élete első dalával már Norvégiát képviselhette a grandiózus dalversenyen, janurában pedig kezdetét vette élete első Európa-turnéja.
A koncert előtt beszélgetett a MUSICDAILY az énekesnővel Zoomon keresztül, aki elárulta, hogy nagyon izgul de egyben izgatott is amiatt, hogy mindössze néhány dala jelent csak meg eddig, mert a közönség visszajelzései alapján tudja építeni karrierjét. Egyébként olyan átütő slágergyanús dalokat dobott eddig piacra a már említett, ízig-vérig sláger mellett, mint a Pretty Devil, a Heavy, vagy az épp friss Narrcisist. Most vasárnap, azaz február 4-én pedig a Dürer Kertben lép majd színpadra, 16-án pedig piacra dobja élete első középlemezét, a Best Year Of My Life-ot. Ezekről is mesélt nekünk, illetve inspirációiról na és persze az Eurovíziós Dalfesztiválról is – exkluzív interjú Alessandrával.
Hogy vagy ma?
Jól, most már nem havazik, szóval nagyon kellemes az idő is.
Kezdjük az elején, mikor és hogy kezdtél el énekelni és dalszerzéssel foglalkozni?
Az éneklés mindig is az életem része volt, már kiskorom óta, talán 3 vagy 4 lehettem, amikor ez elkezdett érdekelni, 6 évesen pedig már versenyeken vettem részt. Dalszerzés… hát, mindig is írtam, de nem feltétlenül dalokat, inkább verseket, vagy amikor szerelmes voltam valakibe, akkor arról irkáltam. Próbáltam, hogy rímeljenek a sorok, de nem tudatosan zenét szereztem. Aztán a koronavírus járvány alatt összetörték a szívem és esténként, amikor nem tudtam aludni, elkezdtem dalokat írni, majd el is mentem egy ilyen iskolába, ahol ezzel foglalkoztunk. Mostanra pedig már nem tudok zeneszerzés nélkül élni.
Kik inspiráltak, amikor kicsi voltál és kik a legnagyobb inspirációid most?
Úgy érzem, hogy mindig is… sokat hallgattam régebbi zenéket. Mint, mondjuk Frank Sinatra, Ella Fitzgerald, Nina Simone vagy Rod Stewart dalait, egy kis könnyed rock, jazz vagy soul dalokat. Aztán most… Adok teret mindennek, mert Olaszországban az emberek sok trapet hallgatnak, amik a kurvákról és a drogokról szólnak.
Sokáig nem is értettem, hogy tudják ezt hallgatni, mármint, jézusom… De aztán elkezdtem tanulni, hogy milyen fajta zene is az valójában, több lett a háttértudásom és nem csak azt mondtam, hogy ez a műfaj ilyen meg olyan. Hallgattam egy időben trapet én is, de most azt mondanám, hogy a legnagyobbak a szememben Billie Eilish, Olivia Rodrigo, Taylor Swift, Beyoncé meg maga az isten!
Beszéljünk egy kicsit a legutóbbi dalodról a Narcissist-ról. Mesélsz nekem egy kicsit a dalról, mi inspirálta és milyen üzenetet próbálsz vele közvetíteni?
A legviccesebb talán az, hogy volt egy hetem, amikor dalokat kellett volna írnom Svédországban. Egy másik dalszövegíróval és egy producerrel dolgoztunk volna, utóbbi az első nap le is betegedett, szóval ugyanazzal a csapattal dolgoztam, mint eddig, csak máshol. Egy nagyon stresszes napon született, először csak jól éreztük magunkat a stúdióban, és teljesen rá voltam fixálódva arra, hogy a „do it for the hell of it” sor benne legyen egy dalban. A többiek azt mondták, hogy nem biztos, hogy működni fog, de mondtam, hogy érzem, hogy működnie kell. Mondtam, hogy mindenképp szeretném. Aztán eköré a mondat köré kezdtük felépíteni a dalt, hogy jól jöjjön ki és jól is hangzódjon.
Aztán megszületett a „you do it for the hell of it, you’re a goddamn narcissist„, ami abból indult ki, hogy nagyon sok olyan ember van körülöttünk, akiket nem érdeklünk, csak azért kellünk nekik, hogy kihasználjanak és elérjék, amit akarnak. Arról a napról szól, amikor felkelsz és megérted, hogy nincs erre a negatív energiára szükséged az életedben, legalábbis nekem biztosan nincs, mert hamar szerelembe esel ezekkel az emberekkel, ami nem jó senkinek. Az az érzés, amikor felkelsz egy nap és azt tudod mondani, hogy „bassza meg”, na azt fogalmazom meg.
Elárulhatsz bármi titkot a lemezről? Hogy alakulnak a munkálatok?
Nagyon sok dalom van, igaz nem feltétlenül a lemezen. Többet éneklek a turnén, mint amennyi a következő megjelenésen lesz. Ez pedig azért van, mert érdekel, mit mondanak a dalokról a rajongóim, látni szeretném, mit akarnak hallani, mire van szükségük. Nagyon sokan jönnek oda hozzám, hogy „Alessandra, erre a dalra volt szükségem most”, ezért is csinálok zenét, nem? Szeretnék erre összpontosítani. Az embereknek meg kell értenie, hogy igen lesz album, de előtte egy kisebb album, majdnem egy album lesz kiadva. Néhány olyan dallal, amit már kiadtam és néhánnyal, ami még nem jelent meg.
Aztán a turné eldönti, hogyan tovább. 16 dalt fogok énekelni a koncerteken körülbelül, ami azért vicces, mert az emberek eljönnek egy olyan előadó bulijára, akinek van körülbelül 4 száma megjelenve. Jó és vicces is lesz egyben.
Beszélnünk kell az Eurovíziós Dalfesztiválról egy kicsit. Hogyan készültél fel erre a kalandra érzelmileg?
Egy igazi érzelmi hullámvasút volt. Nem tudsz rá készülni, de azért próbálsz olyan dolgokat csinálni, amik segítenek, mint, mondjuk egészségesen eszel, vagy figyelsz a hangodra. Nagyon sokat tanultam az Eurovízió után, mert egy csomó mindenről fogalmam sem volt. Például, hogy hogyan használjam a hangom, marha hangosan beszélek, ezért el is ment a hangom a finálé előtt néhány nappal.
Nagyon megterhelő mentálisan. Majd után a testeden is érzed, mert akkor ott nincs időd ezzel foglalkozni, majd amikor vége, akkor kijön minden az emberen.
Van kedvenc emléked erről a kalandról?
Nagyon sok csodálatos emlékem van! Sok csodálatos embert ismerhettem meg. Lett egy mondhatni karrierem, egy dalom, ami elképesztően teljesített. Ki gondolta volna? Mindig is tudtam, hogy azért vagyok ezen a világon, hogy zenéljek, mert ez adja meg az életem alapját, ez a szenvedélyem, de fogalmam sem volt, hogy ez is lehet belőle. Nem volt sosem az előttem, hogy ezt meg ezt kell csinálnom, csak hagytam, hogy alakuljon, ahogy alakulnia kell. Aztán a semmiből volt lehetőségem az MPG-re írni egy ütős dalt, majd most inspirálhatom az embereket a munkámmal és én pedig élhetek az álmaimnak.
Még eléggé a karriered kezdetén vagy, de ahogy mondtad, már most egy csomó mindent elértél. Mit jelent számodra a siker? Hogyan fogalmaznád meg magadra vetítve?
Valahol olvastam, hogy akkor leszek boldog, ha sikeres leszek. Majd azt írták, hogy nem, ha megtanulsz boldog és nyugodt lenni, akkor leszel sikeres. Imádom ezt a gondolatot. Ha ezt meg tudom lépni, akkor pihenni is tudok. Boldog leszek. Nem azt mondom, hogy könnyű. Nem az, mert emberek vagyunk és így vagyunk összerakva. Emaitt az energia miatt leszünk képesek elérni dolgokat az életben, ettől lehetek én is sikeres és ettől lehet sikeres karrierem és életem is.
Tényleg nem egyszerű, ezért is ismétlem. Például a turné miatt nagyon stresszes voltam, minden miatt. De mindig megpróbálom emlékeztetni magamat, hogy amilyen energiával érkezel, olyan is lesz a végkimenetel.
És végül, üzennél valamit a magyar rajongóidnak?
Először is azt, hogy köszönöm! Nem kérem az embereket, hogy támogassanak, csak azért csinálják, mert hisznek bennem. Mert látnak bennem valamit, értelmet látnak abban, amit csinálok. Én pedig csak megköszönni tudom ezt és hálás vagyok mindenért, amit tesznek értem, mert miattuk csinálhatom azt, amit szeretek.