Perrie elárulta, hogy idén biztosan megjelenik a debütáló szólóalbuma

A pontos dátumról azonban egyelőre nem hullott le a lepel.

Pár hete startolt el hivatalosan is a Little Mixből ismert Perrie szólókarrierje a Forget About Us című kislemezével, melynek azóta a videója is megérkezett. Az énekesnő korábban azt nyilatkozta, reméli, hogy idén már a teljes debütáló albumát is hallhatják a rajongók, most pedig jó hírt osztott meg ezzel kapcsolatban.

Bár a pontos dátumról még nem rántotta le a leplet, a Hits Radio-nak elárulta, hogy idén biztosan megjelenik a korongja.

Alig várom, hogy megjelenjen a lemezem. Idén jön. Még nem árulhatom el, hogy mikor, de biztosra mondhatom, hogy még idén megjelenik

– nyilatkozta.

Az előadó már egy ideje befejezte az anyagot, ami nem véletlen. Elmondása szerint nem akart úgy belevágni a szólókarrierjébe, hogy nincsen teljesen készen a bemutatkozó albuma, amin több műfajjal is kísérletezett, így egy igazán színes lemezre számíthatunk.

A második kislemeze teljesen más lesz például, mint az Ed Sheeran tollából származó Forget About Us, és az egyik fő inspirációja Mariah Carey volt.

Az összes nagy díva inspirációul szolgált az album munkálatai során. Whitney, Celine, Mariah, Christina, Kelly Clarkson, az összes női előadó, akik nagyot alkottak. Egyszerűen boldoggá tesz a zenéjük. Gyerekként folyton az ő dalaikat énekeltem a szobámban

– mesélte az Apple Musicnak.

A Forget About Us-nak egyébként az élő változata is megérkezett, melyet a megjelenés örömére szervezett, rajongóknak szánt eseményen vettek fel Londonban.

Perrie reméli, hogy turnéra is indulhat szólóelőadóként.

Szeretnék turnézni. Meglátjuk, mi lesz a zenémmel, és hogy haladnak majd a dolgok. Ha az embereknek tetszeni fog, akkor nincs akadálya. A kemény munkád végén a turné az ajándék, hiszen semmi máshoz nem fogható az az érzés, amikor kiállsz a színpadra.

Az énekesnő első saját dala a 10. helyen nyitott a brit Official Charts toplistán, a Spotifyon pedig már több, mint 5 millió lejátszást tudhat magáénak.