20 dolog, amit tudnod kell Post Malone-ról

Tudtad, hogy 2019-ben ő volt a leghallgatottabb előadó Spotify-on? 

Post Malone 5 éve kezdte pályafutását, és szinte egy csapásra sikerült belopnia magát először az amerikai, majd a nemzetközi hallgatóság szívébe is. Nem csoda, hiszen az elsőre zordnak tűnő külső egy nagyonis érző lelket rejt, ezt pedig nem fél megmutatni a dalaiban sem. Íme 20 dolog, amit érdemes tudni a Szigetet is megjárt, ma 25 éves rapper/énekesről!

Post Malone a tavalyi Sziget Fesztiválon.
1. Furcsa módon választotta a művésznevét

A teljes polgári neve Austin Richard Post, a művésznevét pedig 14-15 éves korában választotta ki. Egy ideig azt találgatták, hogy a baseball játékos Karl Malone előtt tiszteleg vele, ám valójában egy rapper név generátornak köszönhető az egybeesés.

2. Kibukott az egyetemről 

Posty a Tarrant County Community College tanulója volt, ám saját bevallása szerint nem igazán ment neki jól a suli. Olyannyira nem, hogy ki is bukott, mielőtt befejezhette volna.

3. DJ-ként kezdte pályafutását

Mielőtt mikrofont ragadott volna, főként esküvőkön és más rendezvényeken szolgáltatta a zenét DJ-ként, ennek köszönhetően pedig mindig is képben volt az aktuális slágerekkel és zenei trendekkel. 

4. Fél a repüléstől

Annak ellenére, hogy világhírű zenészként már a fél világot körbeturnézta, egyenesen retteg a repüléstől. Az egyik oka, hogy 2018-ban meghibásodott a járat, amin utazott, és hosszú órákig köröztek a levegőben, mire biztonságban le tudtak szállni.

5. Magától tanult meg gitározni

Már egészen kiskorától imádta a Guitar Hero játékot, és ennek hatására kezdett el játszani az igazi hangszeren. Saját magát képezte többek közt YouTube videók segítségével, és nagyban inspirálták az AC/DC és a Metallica zenekarok.

6. Nem szereti bekategorizálni magát

A zenéjét számos különböző stílus inspirálja, többek közt a hip-hop, a pop, a trap, a country, és az r&b, éppen ezért nem is szereti beskatulyázni magát egyetlen műfajba. 

7. Az első tetkója egy Playboy nyuszi volt

Mostanra már szinte alig találni szabad felületet a testén, annyi tetoválás fedi. Ezek közül a legelső egy Playboy nyuszi volt, mely a bal karján helyezkedik el. 

8. Megjósolták számára a hírnevet

Már középiskolában is igencsak aktívan foglalkozott a zenével, és egy metálbandában is játszott. A sulis társai bizonyára már akkor meglátták benne a tehetséget és az egyéniséget, hiszen ő nyerte az osztálya “ki a legvalószínűbb, hogy híres lesz?” szavazását.

9. Nem szereti a legelső lemezét

2016-ban jelent meg első lemeze, a Stoney, és bár olyan slágerek kaptak rajta helyet, mint a White Iverson vagy a Congratulations, a kritikuson nem voltak tőle elájulva. Posty abszolút meg tudta érteni az álláspontjukat, hiszen saját bevallása szerint már ő sincs odáig az albumért!

10. Kylie Jenner születésnapján is fellépett

Ő volt a sztárfellépő Kylie Jenner 18. szülinapi buliján, és itt ismerkedett meg Kanye Westtel, aki azonnal felfigyelt rá. Annyira jól kijöttek egymással, hogy a rapper egy közös dalra is felkérte, ebből született meg a Fade, mely Kanye 2016-os korongján kapott helyet.

11. Cipőre költötte az összes félretett pénzét

Mielőtt híres lett volna, a Chicken Express nevű étteremben dolgozott. Az itt töltött idő alatt 800 dollárt, vagyis 250 ezer forintot sikerült félretennie, és az egészet egy pár Versace cipőre költötte!

12. Nagy példaképe Bob Dylan

Annyira nagy hatással volt Bob Dylan a munkásságára, és akkora zseninek tartja, hogy még az arcképét is magára tetováltatta. 

13. Ingyen sört kap a Bud Light-tól

Többször dolgozott már a Bud Light sörmárkával: többek közt a reklámaikban szerepelt, de díszelgett már az ital dobozán is. A hosszútávú együttműködés olyan jól sikerült, hogy egy sörös hűtőt is kapott a cégtől, melyet mindig ingyen feltöltenek neki. 

14. Két éve autóbalesetet szenvedett

Épp Santa Monicában vezette a Rolls-Royce-át, mikor összeütközött egy másik kocsival, de szerencsére egyik utas sem szenvedett komolyabb sérülést.

15. Kiskora óta szorong

Általános iskolás kora óta szorongás gyötri, ez az egyik oka annak, hogy monstanában már nem füvezik: egyszer ugyanis rettentően rosszul lett tőle, remegni kezdett, és úgy érezte, mintha haldokolna.

16. Szinte mindig a Postmates-től rendel kaját

Egy évben több, mint 40 ezer dollárt, azaz 12 millió forintot költ gyorskajára, melyet szinte mindig Postmates-től rendel, ezzel vívta ki magának a Postmates Malone becenevet. A kedvenc éttermei közé tartozik a Burger King, a KFC, a Chick-fil-a, és a Panda Express.

17. 20 millióra becsülik a vagyonát

Míg 2017-ben egymillió dollárra, idén már 20 millióra becsülik a vagyonát. Nem semmi ugrás csupán 3 év alatt! 

18. Taxas-ban töltötte a fiatalkorát 

New York államban született, és itt élt az édesapjával és nevelőanyjával 9 éves koráig, amikor is az apja munkája miatt Texas-ba költöztek. 

19. 4 Billboard listavezető dala is van

Egyes mainstream előadóknak akár egy évtized is eltelhet a karrierjükből úgy, hogy nem sikerül felérniük az amerikai slágerlista csúcsára: elég csak Nicki Minaj-ra gondolnunk. Nem úgy, mint Posty, aki 2017 óta négy #1 dalt is bezsebelt.

20. 2019-ben őt hallgatták a legtöbben

Tavaly ő lett a leghallgatottabb előadó Spotify-on: nem kevesebb, mint 6,5 milliárdszor játszották le a zenéjét a platformon. Előző évben Drake-et, azelőtt pedig Ed Sheerant érte ez a megtiszteltetés.

Megosztás: