Astrid S debütáló korongja, a Leave It Beautiful talán az elmúlt évek euro-pop szakmájának legnagyobb várományosa volt, hiszen röpke 6 évbe telt, mire eljutottunk erre a pillanatra. Zsákutcák tömkelegébe ütközött, miközben egy dolog lebeghetett a szeme előtt: a kemény munka mindig gyümölcsöző – még ha kilátástalan a vége, akkor is.
Hiába turnézott olyan popnagyágyúkkal, mint Troye Sivan, a Years & Years vagy északi-szomszédja, Zara Larsson, valahogy sosem sikerült olyan konzisztens anyagot produkálnia, amiből egy erős debütáló anyag kerekedhetett volna ki. Ahogy végiggörgetjük diszkográfiáját, már csak az „aesthetic„-ekből nyilvánvaló lehet, hol voltak bizonyos határok és egy újabb kampány kezdete, hátha kisül belőle valami a végén. Aztán valahogy sosem. Viszont ha azon múlik az ilyen minőségi popzene elkészítése, hogy kísérletezzen az előadó, akkor valószínűleg sokunk nevében mondhatom, ráérünk. A Leave It Beautiful egy tökéletes popalbum, tökéletesen összemossa a határokat a személyesség és a sokkal nagyobb, globális problémák között. Mint, amikor találkozik az a bizonyos „self” és a világ szemérmetlensége – Leave It Beautiful albumkritika.
Önreflexió, világi problémák modern köntösben
Egyszerre hallhatjuk egy erős, független nő gondolatait magánéletének bizonyos szegmenseiről, illetve olyan problémákkal szembesíti a hallgatót, mint a nők helyzete a társadalomban, illetve a kettős mérce legitimitása. A korong legerősebb dalával indít az énekesnő, a Marilyn Monroe ahol egyből a lényegre tér, egyből beleveti magát az előítéletekkel teli világkép felfestésébe, majd pedig hol visszavesz a tempóból, hol pedig már-már a legmesteribb poplemezeket megszégyenítő módon tesz az asztalra egy-egy dalt.
If I slept with a hundred guys
You’d think it’s a crime
The less I wear (less I wear), the more you criticise
I’m just a thing, ain’t I?
A felvetés pedig nem lehet idegen, hiszen mindenki önmagát adja, nem mások élik életünket – ahhoz pedig senki nem jön, hogy másokat kritizáljon vagy pálcát törjön. Pláne olyan helyzetekben, amik az ember magánügye.
A Hits Different egy Taylor Swift lemezen is megállná a helyét, pláne a maga dark-pop hangzásával karöltve egy kiemelkedő reputation dal lehetne, míg az Airpods az 1989-en, a modern popzene egyik legerősebb lemezén is kiemelkedő lenne. Nem mehetünk el szó nélkül a Dance Dance Dance mellett sem, ami pedig a retrofuturisztikus hangzásvilággal egy Future Nostalgia track is lehetne. Természetesen ezek a hasonlatok inkább kedvcsináló szándékkal kerültek megemlítésre, illetve ezekkel alá is lehet támasztani azt az állítást, hogy mindegy mióta vagy a szakmában, illetve az is, hogy kikkel dolgozol együtt – ami jó, az jó.
Az idő múlásával érezhető Astrid S stílusának kifinomulása is, valahogy megtalálja az összhangot az előbb említett, inkább gyorsabb ütemek és a balladák közt is, mint az It’s Okay If You Forget Me, melynek hangzásvilága inkább euforikus, mintsem melankolikus.
A rövidke, 10 dalos, nettó 28 és fél perces játékidő viszont engedi kibontakozni a feltörekvő popcsillag szárnyát, akiről jó eséllyel a jövőben sokkal többet fogunk hallani. A Leave It Beautiful pedig egy mottó is lehetne, hogy mindent szépen zárjunk le, hamár arra kerül a sor.
