Dirty Hit

Kussolj már! Így vet véget RINA SAWAYAMA a rasszista kommenteknek

A japán-brit énekesnőről biztosan hallani fogunk még a jövőben!

Megérkezett Rina Sawayama debütáló albuma, melyet magáról az énekesnőről neveztek el és a Sawayama címet kapta. Biztosan hallani fogunk még az énekesnőről, hiszen különc stílusa és hangzása miatt sokan felkapják fejüket ha színre lép.

A feltörekvő alternatív-pop énekesnő, Rina Sawayama 1990. augusztus 16-án született Japán egyik nagyvárosában, Niigata-ban, majd fiatal korától kezdve Londonban nevelkedett. Valószínűleg a multitalentum történetével sokan megtalálják majd a közös hangot, hiszen az ázsiai vonásai miatt nehezen sikerült beilleszkednie a londoni közösségbe. 5 évesen ez nem is meglepő, hiszen ekkor költöztek Japánból egyenesen Londonba, ahol csonka családban nőtt fel. Gyermekkorában is vadóc és különc volt, valamint tinédzserkorában kemény depresszióval és öncsonkítással küzdött. A nyíltan queer énekesnő pedig készen áll továbblépni és elfogadni, az aki. 2017-ben egyetlen EP-vel jelentkezett, mely beindította énekesi karrierjét – ekkor még keményen az alternatív vonalon mozgott.

Már a lemez borítója is azt sugallja, érdekes anyag előtt állunk

A debütáló lemeze, a SAWAYAMA is ezekről a tapasztalatokról beszél. Rina elmondása szerint minden dalnak megvan a saját vibeja és a kontent tökéletes harmóniában van a hangzással is. Ritka, viszont 14 dalon keresztül egyetlen egymáshoz hasonló dalt sem találunk. A korong nyitó dala, a Dynasty megalapozza a fő fókuszt, mely természetesen saját élettapasztalata, a kettősség, ami kiskora óta bele van épülve, sőt még szüleire is kitér az énekesnő. Majd pedig kendőzetlenül a képünkbe nyomja azt, amiért valójában jöttünk: egy olyan mixet kapunk az XS c. dalon, amit nagyon kevesen mernek meglépni – a lágy popdallamok és kemény rock elemek keverednek, mely keményen kizökkentenek minket. Na, de ne menjünk el a dal mondanivalója mellett sem, ahol egy görbetükröt tartanak az arcunkba a túlzó fogyasztással kapcsolatban. Hamár a kemény hangzásról beszélünk, a STFU! már már megkérdőjelezhető, hogy besorolnánk-e pop kategóriába. A sztereotípiákat pedig egy 6 perces videóval szó szerint megöli.

Kemény üzenetet hordoz az STFU! kisfilmje: elege van az énekesnőnek a sztereotípiákból kinézete miatt

Míg az ezt követő Comme des garcons (Like the Boys) pedig az a pop-dance banger, amire már hónapok óta szükségünk van. A határ pedig érezhető, hiszen olyan, mintha egy teljesen másik világba csöppentünk volna. Az Akasaka Sad totálisan elhagyja azt a hangzást amit eddig kaptunk és egy teljesen újat mutat be, ami inkább már a mai pop-trap hangzáshoz közelít, majd egyből belecsöppenünk egy csodás egybemixeléssel a Paradisin‘ c. dalba, mely hűen a tematikához, kiönti lelkét és nem kér bocsánatot tetteiért, ezt viszont egy olyan köntösben, hogy az embernek felállni van kedve és végigtáncolni a szobát – egy ’80-as évekebeli musicalt tudok a szemem elé képzelni. A Love Me 4 Me hasonló érzéseket válthat ki a hallgatóból, viszont ebben már jobban érezhetőek olyan behatások, mint a korong nyitó felében, majd pedig egy kemény önbírálat érkezik, olyannyira, hogy Rina elmondása szerint ez az egyik dal, ami a legtöbbet jelenti számára, hiszen végre kiönthette sérelmeit régi barátai felé, akiket úgy érezi, cserben hagyott számtalanszor. Az átvezető után pedig teljesen olyan, mintha egy második részt hallanánk, a törékeny lélekből egy újabb olyan (előre is bocsánat a szóhasználatért) odabasz*st kapunk, hogy a tető is leszakad.

A Who’s Gonna Save U Now? az egyik legerősebb és hangzásvilágilag legösszetettebb dal az egész lemezen. Na meg az a hangnem váltás? A Tokyo Love Hotel rövidebb bevezetője után pedig meghallgathatjuk azt a hangzást, amit Carly Rae Jepsen vagy akár Lady Gaga is kereshetett. A Chosen Family végre felteszi az i-re a pontot és kimondja a korong nagy kérdését és megkérdőjelezi a hovatartozást.

We don’t need to be related to relate, we don’t need to share genes or a surname, you are, you are, my chosen, chosen family

– Chosen Family

A következő dal pedig többféle értelmezést is kaphat a hallgatóságtól, viszont szinte nem kérdés, hogy Sawayama saját, LGBTQ közösségének nagy gondolatait probálja vázolni, mellette pedig hangzásvilágot is vált, és magához képest egy visszafogottabb körítésben tálalja a kemény témát. Természetesen nem volt kétség, hogy a lassabb dal után leülve is maradunk, hiszen a Snakeskin a dal közepére belendül és a címe által már előre sugallt, dark-pop dropot rejt magában. Természetesen mivel is zárnánk a lemezt, mintsem egy újabb kemény ütemekkel megszőtt dal, mely nem a legkiemelkedőbb talán az albumon, viszont megadja a megérdemelt keretet. Na meg persze a Tokyo itt sem maradhat el.

[letsreview]

Hiába, egy személyes albumot nagyon nehéz ilyen mesterien elmesélni, pláne ennyi stílussal ötvözni. Volt itt zúzás a javából, Charli XCX-et idéző PC Music pillanatok, disco és kőkemény popzene is. Úgy tűnik, idén a popzene virágkorát éli újra, hiszen egyre több ennyire különleges és egyedi előadóval és hangzással van szerencsénk találkozni. Kétség kívül 10/10-es lemezzel állunk szemben.