Közel 6 év után jelentkezett új albummal az énekesnő.
Utoljára 2018-ban dobott piacra nagylemezt a brit szupersztár, Jess Glynne, aki az egyik legsikeresebb női előadó a hazájában a maga 7 kislemezével, melyek az Official Chart toplistáján az első helyig meneteltek a karrierje során. Az énekesnő most egy közel 6 éves szünet után tért vissza – ezidő alatt pedig sok víz lefolyt a Dunán, szokás mondani.
Legújabb, őszinte, nyers és lelkét kiöntő lemezét természetesen saját nevével fémjelezte, így tegnaptól a boltok polcain kereshetjük a JESS c. kiadványt. A korábbi kislemezek igazán változatosak voltak, ugyanis az önreflektív Silly Me nyitotta a korszakot és egyébként a lemezt is, majd belekóstoltunk a dnb-be a Friend of Mine c. slágerével, de a törékeny énét is bemutatta a korong megjelenése előtt például az Enough c. balladájában.
Ha össze kéne foglalnom a lemezt, akkor annyit mondanék róla, hogy ez közvetlenül, teljes egészében én vagyok, ezért is az a címe, hogy Jess. Az előrelépést foglalom benne össze, ahol hagyom, hogy biztonságban érezzem magam, miközben erős, szexi és érzelmes is lehetek. A dalszövegek ezért is ennyire őszinték. Visszanézve az eddigi életemre, minden jóval és rosszal együtt, azt tudom mondani, hogy ezek segítettek, hogy az legyek, aki ma vagyok, ideje lenne nem ennyire szigorúnak lenni a másikkal
– mesélte az énekesnő.