Sisi egy percet sem pihent 2023-ban: a 420-at ünnepelve dropolta 4 számos EP-jét, múlthéten jött debütáló anyaga, amiben egyszerre mutatja meg vadóc énjét és a mélyen rejtőző személyiségjegyeit is. Holnap pedig egy sold out albummegjelenési házibulival kedveskedik rajongóinak. Ja, és azt mondtuk már, hogy 2024 is nagy év lesz a rappernek? 2024. február elsején például Lil Pump-nak nyit budapesti koncertjén… – exkluzív Sisi interjú.
’SISTAHOOD’ – na álljunk meg egy szóra! Ez nekem kicsit girlpower szinonimája is lehetne, hogy mi csajok tartsunk már össze. Te mit akartál közölni ezzel az albumcímmel?
Ez a cím onnan jött, hogy sok ember hív úgy, hogy „Sister”, meg hogy „Sis”, emellett pedig egy kicsit abból a reménytelen közegből jöttem, amit az amerikai szleng csak úgy hív, hogy „hood”. Így habár angolul a „sistahood” a nők egymás iránt érzett szimpátiáját is jelentheti, ez a lemez már csak azért sem szólhat erről, mert egy csapat sráccal dolgoztam együtt rajta. Az egész albumfolyamat és a fiúkkal való közös munka számomra az unokabátyáimmal töltött gyerekkoromat és a jelenlegi karakteremet alakító múltamat idézte fel, így jött tehát a ’SISTAHOOD’ megnevezés.” Én vagyok a Sister és this is my Hood.
Nem utolsó sorban az album bemutató bulin természetesen helyet kapnak majd a hip-hop táncos és művész barátnőim is, hogy mindenképp reprezentálva legyen a girl power.
Idén megjelent egy EP-d, a ’SISTEMATIIK’. Az milyen érzés volt, amikor megjelent, vissza tudsz-e emlékezni?
Akkor annyira hektikus volt minden, hogy alig emlékszem. Kicsit utolsó pillanatosra sikerült ez a kislemez, mert előtte vagy volt valami, vagy nem volt úgy inspiráció, ezért összesűrűsödött a teljes folyamat. Amikor megjelent a ’SISTEMATIIK’ éreztem egyből, hogy egy hatalmas kő esett le a szívemről. Vagy 420 kilóval könnyebb lettem.
Most miben érzed másnak, hogy az első nagylemezed jelent meg? Hogy fogsz visszaemlékezni?
Ez most egy jóval nagyobb volumenű projekt. Kilenc, az eddigiektől úgy érzem érzékelhetően eltérő mégis önazonos zenékkel, eltérő szövegekkel, egy-egy komoly hangvételű témával is. Egészen megterhelő volt az egész folyamat, de nagyon-nagyon megérte. Persze még friss az az élmény is, amikor közeledtünk a határidőhöz, és érzékeltem, hogy még mindig mennyi dolog volt hátra, elkezdett egyre szűkülni az idő, és szorulni a hurok, hogy: „húha, kicsit (nagyon) sietni kéne, mert a having funból nem lesz semmi”! Most viszont, hogy már kész van, életemben először érzem azt, hogy egy tényleg nagy ügyön dolgoztam, és saját magamnak. Szinte eufóriát okozott a záró stúdióesténk WaTával!
Miután „megszereltük” a legutolsó számokat és hazaértem, leültem, és csak vigyorogni tudtam. És csak vigyorogtam, és csak vigyorogtam, így is aludtam el.
Biztos, hogy úgy fogok visszagondolni – sőt már most is úgy emlékszem vissza! – ahogyan az első pár alkalommal voltunk a stúdióban. Az a magától értetődő, organikus, örömteli alkotás és építkezés. Csodálatos élmény.
Melyik dalt érzed a legfontosabbnak az albumon?
Hát ettől függ, hogy ez mennyire személyes kérdés.
Kifejezetten személyes!
A legfontosabbnak azért az „ASZTMÁT” érzem, mert a megalkotása egy nagyon fontos mérföldkő volt számomra.
Eredetileg egy éneklős-gitáros dal lett volna az album első dala, csak annyira nem tetszett, amikor meghallgattam, hogy teljesen elkeseredtem, és ez persze már a leadás előtt egy-két nappal volt. Akkor még volt egy pár óra, hogy újravariáljunk a stúdióban. Próbáltak nyugtatgatni, hogy nem dőlt össze a világ, meg biztos meg tudjuk csinálni, hogy jó legyen, meg majd kikeverjük, meg kihuzigáljuk a nem tetsző részeket. De én úgy voltam ezzel, hogy ha élőben is elő kell adnom egy olyat, amit nem jó szívvel adok ki amúgy sem a kezemből, akkor az nem én vagyok. Már reggel négy volt,
elsírtam magam és nem sokkal később egyszer csak arcot mostam, elszívtam egy cigit, ittam egy kávét, és mondtam WaTának, hogy jó, akkor megcsináljuk a dubstepet! Ekkor még csak Leggoman része volt meg.
Húsz perc alatt írtam rá egy rögtönzött szöveget az akkori érzelmi állapotomról és az azáltal eszembe jutó rímekből, beraktuk intronak a Bánkitó fesztivál egyik hűtőjének hangját (nagyon dallamosan búgott és még ott felvettem hangfelvételre) rádúdoltam, rászövegeltem a verzéket full random és ehhez képest egy nekem nagyon durván tetsző trekk lett a végeredmény. Számomra ez hatalmas visszacsatolás arról, hogy mennyire érdemes nehéz helyzetekben is bízni az életben.
Szóval a dal úgy jött, mint az „ASZTMA”, nehezen tudtátok felköhögni!
Igen, pontosan, bár onnantól, hogy eldöntöttem, hogy az lesz, gyors folyamat volt! Illetve tényleg az van, hogyha nagyon befeszülök, akkor kijön az asztmám. Hogyha viszont lelkileg rendben vagyok, akkor semmi bajom nincs, és erre utalok ebben, hogy „elmúlik az asztma, tegnap is írtam, azt ma?”, hiszen már tegnap is ott voltam a stúdióban, és ugyanúgy írtam, és ugyanúgy felvettük, és jó lett, és ma is meg fogom csinálni.
Tárgyalás A Nők Vezérigazgatójával – Te vagy a Titkárnő és Vezérigazgató is egyben Krúbi lemezén. Hogy történt ez a felkérés?
Szerintem ez egy vicces trekk, ezért is fogadtam el a felkérést. Csak elküldte és megdumáltuk.
Bármikor, amikor meghallgattam, csak visítottam, hogy ez egy állat, és hogyha nem Krúbi lenne, valószínűleg nem mentem volna bele, de mivel ismerem az ő perszónáját, meg ismerem a sajátomat, egy egészen erős trekknek ígérkezett. Annyira szemtelen, hogy muszáj volt beszállnom.
Na jó ezt még sosem gondoltam volna, hogy még németül is megszólalsz… A „Teddki” az a hangulat a lemezen, ami komoly hangvételű. Még nem mutattad ezt az oldalad, milyen érzés volt ezt felfedni?
A „Teddki”-nél valamilyen szinten ki kellett tárulkoznom az embereknek, hiszen egy idő után nem elég a felszínen lenni. Az embereknek nem mindig elég az, hogy „Kezeketfel”, „Magas a ló”, hanem tudni akarják, hogy mi minden más zajlik még bennem.
Sok esetben az van, hogy nincs kedvem határidőkre olyan dolgokat csinálni, amiket eddig csak akkor csináltam, amikor éppen kedvem volt.
Emiatt vannak néha feszültebb időszakaim, éppen ezért nagyon durván felszabaditó volt kirappelni magamból, nem mellesleg egyébként azóta úgy érzem jobban ki is vagyok békülve a világ nehezebb dolgaival.
Tulajdonképpen a SISTAHOOD egy kicsit az Adulthood is.
Igen, pontosan. Azzal, amit csinálok, velejár az is, hogy nagyon sok részemet meg kell osztanom a világgal.
Mintha a bennem lévő lázadó gyerek írta volna ezt a dalt (a „Teddki”-t) is. Az a gyerek, aki néha nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy posztolni kell, és képeket kell csinálni, és videókat kell rögzíteni, dolgokat adott időpontban megosztani stb..
Tökéletesen megtalálod azt a vékony réteget a vicces és komolyabb részek között. Ráhagyod a közönségre, hogy kihallják ezeket a komolyabb részeket. Jól érzem-e, ráhúzható-e ez a dalaidra?
Abszolút vannak ilyen részek. Nekem kicsit szélsőségesen tud váltakozni a hangulatom, és most már megtanultam ezt elfogadni, kezelni és együtt élni vele, amennyire csak lehet. De ezt a szélsőséget nagyon kevés ember tapasztalja a hétköznapi életemben, csak azt a boldog jelenséget látják, aki folyamatosan hülyéskedik.
Teljesen a nézőkre, vagyis a hallgatókra hagyom, mit szeretnének látni és mire szeretnének tekintettel lenni velem kapcsolatban. Akinek hasonló életútja van, mint az enyém, hasonló érzései, és tud a dark Sisivel is azonosulni, az kihallja ezeket a részeket. Aki meg bulizni jött, úgyis még a komorabb számokra is csapatni fogja.
Az Akvárium Klub Nagyhalljában holnap, december 8-án lesz a lemezbemutató bulid. Ghetto Party-ként aposztrofáltad ezt. Ezt hogy fogod prezentálni? Ha mondjuk nem találkozott még a koncertjeiddel egy ember, hogyan írnád le neki?
Valszeg olyan lesz, mint egy házibuli. De tényleg, úgy tudok a legegyszerűbben leírni egy Sisi bulit, hogy olyan, mintha csinálnánk egy gigászi házibulit, aminek véletlenszerűen mindig én vagyok a házigazdája.
Valahogy erre szeretnék törekedni, hogy bevonjam az embereket, interaktáljak velük. Egyre jobban át tudom én is élni a zenét a színpadon, jó érzés ott lenni velük. A gettó pedig arra utal, hogy azt a hangulatot, ami kint van az utcákon — azokon az utcákon, amiket minden nap járunk és mindig is jártunk, — beköltöztetjük az Akváriumba. Back to the roots!
