Ellie Dixon 13 éves korában kezdett el zenét készíteni, nem sokra rá pedig az éneklésbe is beleszeretett, ami elmondása szerint nagyon természetesen jött neki. Innen már csak egy lépés volt, hogy saját dalokat írjon, melyekben a pozitivitás és az optimizmus kerül az előtérbe – két olyan dolog, amire mindenkinek nagy szüksége van az életben. Nem csoda hát, hogy hamar meg is találta a közönségét, hiszen a szerzeményein keresztül tökéletesen átjön a hallgatóknak lebilincselő, energikus személyisége, melyet egyébként a TikTok videóiban is előszeretettel megcsillogtat. Ja, és azt mondtuk már, hogy a mai napig az összes dalát a hálószobájában, a laptopján készíti?
A 24 éves brit énekesnő-producer kicsit több, mint fél éve dobta piacra az első kislemezét, a Swing!-et a kiadójánál, ezt pedig a Big Lizard Energy követte, melyben azzal igyekszik legyőzni a szorongását, hogy egy óriási dínónak képzeli magát. A májusban megjelent, Dopamine című kislemeze egy kissé eltér az addigi munkásságától, hiszen egy lassabb, bensőségesebb dal, melyet a tavalyi turnéja utáni kimerültség ihletett. Lehetséges, hogy hamarosan egy újabb hasonló szerzeményre számíthatunk tőle, ugyanis tavasszal a The Pentatonix vendégeként járta Európát, ez azonban még várat magára egy kicsit. Ma jelent meg ugyanis a legújabb dala, a Bounce, mely optimista, pörgős, pozitív, és játékos – tulajdonképpen egy nagy adag jókedv, dalba zárva.
A tavaszi koncertsorozata volt az előadó eddigi leghosszabb és legnagyobb turnéja, melynek keretein belül május 22-én hazánkban is színpadra lépett, méghozzá a Papp László Budapest Sportarénában. Több szempontból is különleges volt ez a látogatás számára: egyrészt a budapesti koncertje volt az eddigi legnagyobb fellépése, másrészt pedig a turné során Budapest azon kevés városok közé tartozik, melyet tényleg körbe tudott járni, a fővárosunk szépsége pedig teljesen lenyűgözte őt.
Ellie-vel a koncert előtt ültünk le beszélgetni, többek között a kezdetekről, az inspirációiról, a Dopamine című daláról, arról, hogy mi segít neki pozitívnak és optimistának maradni, arról, hogy milyen élmény volt számára a The Pentatonixszal turnézni, üzent a magyar közönségének, és természetesen magyarul is tanítottuk egy kicsit – exkluzív interjú Ellie Dixonnal.
Örülök, hogy látlak, hogy vagy ma?
Jól vagyok, és te?
Én is, köszönöm. Nagyon örülünk, hogy itt vagy Budapesten. Volt lehetőséged egy kicsit felfedezni a várost?
Igen!
Tegnap érkeztünk meg, és a turné során ez az egyik olyan város, ahol tényleg rendesen szét tudtunk nézni. Egyszerűen csodálatos! Nagyon szép város. Igazi turisták voltunk egy napra, ami jó móka volt.
Lementünk a folyóhoz, megnéztük a Parlamentet, a Bazilikát, és még a nap is sütött. Nagyon jó időnk volt, láttuk a naplementét, szóval ja, nagyon, nagyon, nagyon jó volt. Jót kirándultunk.
Örülök neki. Kanyarodjunk egy kicsit vissza a kezdetekhez. Mikor és hogyan kezdtél el dalokat írni és zenét készíteni?
A zenekészítéssel kezdődött minden. Az apukám letöltött egy szoftvert a családi számítógépre, amibe be tudtam húzni loopokat meg ilyesmiket. Teljesen lenyűgözött, hogy bármilyen hangot kreálhattam a számítógép segítségével, amilyet csak el tudtam képzelni. Ez 13 éves korom körül volt, ekkor kezdtem el mindenféle zenét készíteni. Nagyon szerettem filmzenét csinálni, és leginkább zenekari darabokat komponáltam. Aztán egy zenei kurzus részeként vehettem pár ingyenes énekórát, és beleszerettem az éneklésbe.
Nagyon természetes volt számomra az átmenet az éneklésbe, aztán a dalszerzésbe, aztán a dalaim előadásába, és aztán a zene elkészítésébe azokhoz a dalokhoz, amiket írtam.
Természetes módon, kéz a kézben jött minden. Aztán csak ezt folytattam tovább, és most itt vagyunk!
Kik voltak a legnagyobb inspirációid kiskorodban, és most kik azok?
Hát, a legelső dal, amibe beleszerettem, az a 9 to 5 volt Dolly Partontól. Imádtam a hétköznapi hangokat benne, amikor a zenében hallod a kassza hangját, hogy „ding”, meg ilyenek. Emlékszem, hogy emiatt szerettem teljesen bele, így régen Dolly Parton hatalmas inspiráció volt számomra. Imádtam még La Roux egyik albumát is, folyamatosan csak azt hallgattam. Aztán, amikor elkezdtem egyre több dalt írni, sokat hallgattam KT Tunstallt és Adele-t. Mostanában úgy gondolom, egyre kevesebb énekes-dalszerzőt hallgatok, és nagyon szeretem a pop, az alt-pop, a hip-hop és a jazz világát. Nagy inspiráció számomra Anderson .Paak, az Easy Life, vagy éppen Remi Wolf. Az olyan előadók, akik mókás, laza, pörgős zenét csinálnak. Szeretem őket pörgősnek hívni.
Május elején jelent meg a legújabb kislemezed, a Dopamine. Először is gratulálok hozzá!
Köszönöm szépen!
Mesélnél egy kicsit a dal hátteréről, például, hogy mi inspirálta, és milyen üzenetet szeretnél átadni vele?
Szóval a dal címe Dopamine, és igazából 1000 év után ez az első lassú dal, amit kiadtam. Az inspirálta, amikor befejeztem a tavalyi turném.
Rengeteg koncertem volt és nagyon jól éreztem magam közben, de amikor hazajöttem, egyszerűen csak pihennem kellett. Általában nem ez az első dolgom, hiszen mindig tele vagyok energiával, csak koncertezni szeretnék és szórakozni és zenét készíteni, de elérkezett az a pont, amikor meg kellett állnom.
A zongoránál ültem, és igazából majdhogynem csak beszélni kezdtem. A dal első sora, a „néha le kell lassítanom” csak úgy kifakadt belőlem. Nagyon gyorsan megírtam, és nagyon természetes folyamat volt, tényleg olyan, mintha csak beszéltem volna. De roppant különleges ez a dal számomra, hiszen általában nem szeretem az ilyen lassabb pillanatokat, viszont ennek az elkészítése terápiás hatással volt rám. Amikor a zenéjét csináltam, az is nagyon megnyugtató volt, így nagy öröm volt megírni és elkészíteni.
Ahogy említetted is, ez egy kicsit eltér a többi dalodtól, hiszen úgy érzem, a legtöbb dalod nagyon pozitív és jó kedvre tudja deríteni az embereket. Arra lennék kíváncsi, hogy neked mi segít abban, hogy pozitív és optimista maradj?
Aww, jó kérdés! Mindenekelőtt a családom és a barátaim.
Eléggé szociális ember vagyok, és úgy érzem, ha bármikor szükségem van… Ha bármikor szorongok, mert túlgondolok valamit, vagy rosszul érzem magam, majdnem mindig az a megoldás rá, hogy beszélek valakivel.
Ez nagyon sokat jelent nekem. Aztán szeretek lazítani, pihenni, és egy kicsit bezárkózni, mert a munkám nagyon intenzív, és, tudod, akárhányszor a kezembe veszem a telefonomat, az munka. Ott a közösségi média, a zenekészítés, a fellépések még a hétvégeken is, így ahhoz, hogy pozitív maradjak és megőrizzem a mentális egészségem, tényleg fontos, hogy a szabadidőmben ne foglalkozzak mással. Ilyenkor imádok főzni, ez az egyik kedvenc elfoglaltságom. Szeretek tévét nézni, főleg szitkomokat, amik közben az égvilágon semmin nem kell gondolkoznom. Ilyen a Brooklyn 99 – Nemszázas körzet, a Balfékek, na meg a Városfejlesztési osztály, és még egy csomó. Tulajdonképpen mindegy, csak szitkom legyen.
És melyik dalodat mutatnád meg egy olyan embernek, aki még nem ismer még téged?
Hűűű. Szerintem a Swing!-et, ami az első kislemezem volt a kiadómnál. Úgy gondolom, nagyon fülbemászó és energikus dal. Sok vicc, fura hang hang, illetve fura sample van benne. Ezzel a dallal tudnám a leginkább bemutatni magam.
Jelenleg a The Pentatonix-szal turnézol, és arénákban lépsz fel, ami egy hatalmas lehetőség, szóval először is gratulálok hozzá!
Köszönöm!
Mesélj, milyen ez az élmény eddig számodra?
Csodálatos! Egyszerűen hihetetlen. Először is azért, mert ezek a legnagyobb koncertek, ahol valaha is felléptem, és egyben az eddigi legnagyobb és leghosszabb turném is.
Hány koncerted is van?
Azt hiszen, 19, és most tartunk a tizenharmadiknál.
Rengeteget tanultam magamról, a turnézásról, és arról, hogyan kell más emberekkel együtt dolgozni.
Az én csapatom 3 vagy 4 emberből áll, magamat is beleszámítva. Nagyon kevesen vagyunk, és egy jó nagy csapathoz csatlakoztunk. Sokat tanultam arról, hogy a nagyobb csapatok hogyan bonyolítják le az élő koncerteket, de arról is, hogy hogyan dolgozzak egy kisebb csapatban, és hogyan illeszkedjünk be, hogyan jöjjünk ki egy csomó különböző emberrel. Arról, hogy hogyan osszam be az időmet, hogy biztosan tudjak eleget aludni, és legyen elég szabadidőm is, hiszen turnézás közben is oda kell figyelned az érzelmeidre.
A turnézás nagyon fárasztó, és mindeközben ugyanúgy meg fogod élni azokat a természetes érzelmeket, amiket minden ember. Éppen ezért fontos, hogy ha rossz kedved van, adj magadnak egy kis időt, vedd észre, ha szükséged van 5 perc pihenőre egyedül, és megtanuld beosztani az idődet úgy, hogy ne csinálj túl sokat egyszerre, de mégis mindenből a legtöbbet hozd ki.
Elég nehéz egyensúlyba hozni ezeket. De igen, már most rengeteget tanultam arról, hogy hogyan fogok a jövőben turnézni, és hogyan szeretnék csapatban dolgozni.
És van bármilyen koncert előtti rituáléd, amit minden egyes fellépésed előtt csinálsz?
Igen, bemelegítem a hangomat, de igazából ennyi. Nem veszem fel a fellépő ruhám egészen a színpadra lépés pillanatáig, szóval felöltözök, kisminkelem magam, és aztán bemelegítem a hangom. Ez a folyamat mindig segít hangulatba jönni a koncertekhez, éppen ezért nem akarom felvenni a fellépő ruhám ezelőtt, hogy arról mindig a fellépésre asszociáljak.
Úgy gondolom, a beéneklést leszámítva tulajdonképpen sincs semmi, amit muszáj lenne csinálnod. A lényeg az, hogy legyen valami, amit minden egyes alkalommal csinálsz, ami felkészít és hangulatba hoz.
Nekem ez igazából csak a hangom bemelegítése, nem szökdécselek ötször, vagy ilyenek…
Üzennél valamit a magyar közönségednek?
Először is azt, hogy köszönöm, hogy itt lehetek. Budapest csodálatos, az egyik kedvenc városom, ahol valaha is jártam. Alig várom, hogy találkozzunk ma este. 12 ezer ember, ez egy nagyon izgalmas koncert lesz. Remélem, hamarosan visszatérhetek hozzátok.
Csak még egy dolog, mielőtt utadra engedünk. Szeretnénk tanítani neked valamit, hogy neked is legyen mit elraktároznod ebből az interjúból.
Okés.
Ismersz bármilyen magyar szót?
Nem hiszem, hogy ismernék, nem.
Rendben, akkor megtaníthatjuk neked, hogy mondjuk magyarul azt, hogy „szeretlek”?
Hát persze!
Így mondjuk: szeretlek.
Szeretlek.
Igen, ez az!
Ahh, és elsőre! Szeretlek. Meg is van.
Így van. Ellie, köszönjük szépen, hogy időt szakítottál erre a beszélgetésre, és alig várjuk, hogy a színpadon lássunk ma este!
Nagyon szépen köszönöm.
