© Szajki Bálint / 24.hu

Nem tudjuk, hogy Stromae vagy Justin Bieber koncertjén voltak-e többen Szigeten

A belga énekesre sokan voltak kíváncsiak.

Justin Bieber kicsit megfáradt bulija előtt a belga énekes, Stromae pont akkora bulit csapott, mint amire a kanadai énekestől számítottunk volna. A közönség felzabálta azt, amit megfőzött nekik, a koncert vége fele pedig felszabadult az az energia, amit mindenki Bieber koncertjére tartogatott volna.

13 számot hozott el a magyar közönségnek, és szerencsére idén a Nagyszínpadra került a produkció, nem úgy, mint az elhíresült 2014-es A38-as (mára már FreeDome)buli, ami könnyen katasztrófába torkollhatott volna. Idén a FreeDome-ot már úgy alakították ki, hogy bárhol ki-be lehetett járkálni benne, ami nagy pluszpont a szervezőknek.

Úgy tűnt, még a Nagyszínpad is néha kevés, az összegyűlt tömegnek, pláne amikor már tényleg mindenki megérkezett a helyszínre. Érdekesség, hogy hátrébb, miután vége volt a koncertnek, Justin előtt nagyon megürült a tömeg. Mindenesetre, az énekes személye még azokat is magával ragadta, akik csak egy jó bulira vágytak.

Megosztás: