Charlotte Sands bebizonyította budapesti koncertjén, hogy a pop-punk nem halott

Budapestet lassan megtöltik a szupersztárok – az elmúlt hónapokban több tucat klub-, arénás vagy stadionkoncert szem és fültanúja lehetett a fővárosi lakosság. Június 4-én kedden Charlotte Sands lépett színpadra az Analog Music Hallban, ahol legnagyobb rajongói már korán reggel kiköltöztek a helyszín elé. Sokaknak egyébként ekkor sikerült találkoznia a művésznővel, aki boldogan osztotta meg közösségi média fiókjain, hogy több rajongója kékre színezett hajjal érkezett a bulira.

Sands-et sokan a Harry Styles inspirálta Dress c. dala miatt ismerték meg és fedezték fel, de ha csak egy dolgot bizonyított is be a budapesti állomásán can we start over? turnéjának, akkor az az, hogy ő sokkal több ennél.

Egy független, erős női alakot képvisel Charlotte a színpadon, amit nem csak kiállása miatt mond rá az ember, hanem ezekre szóban is ráerősít, ugyanis elárulta, hogy független előadóként óriási szó, hogy ilyen messzire eljut zenéje, mint fővárosunk, illetve arra is nagyon büszke, hogy az előzenekarai hölgyek, így mondhatni egy teljes női bandát kapunk egy éjszakára Sands, AJA és EMI JEEN személyeiben.

Bő egy órás zúzásban volt része azoknak, akik kedden ellátogattak a koncertre, ahol az énekesnő az elejétől a végéig előadta debütáló lemezét, amiről a turné a nevét is kapta. Mint, említettük magabiztosságból és színpadi jelenlétből egy percig sem volt hiány, és az első dalok után már bebizonyosodott, hogy a művésznőt tényleg a színpadra teremtették és él-hal rajongóiért, akiknek az este folyamán többször is köszönetet mondott, ugyanis szerinte nélkülük nem élhetné álmait jelenleg. Őket pedig legalább 6-8 gitárpengetővel jutalmazta, illetve egy külön szegmenst dedikált nekik, ahol „Charlotte’s burn book”-jából válaszhatott 1-1 szerencsés 1-1 dalt, amit elénekelt akusztikus verzióban az énekesnő.

Hazudnánk, hogyha nem az utolsó dalokra, mint a már említett Dress – de ez is egy „heavy” verzióban – vagy a Spite érkezett meg volna teljesen a közönség, de a légkör nagyon kellemes volt, Sands pedig az egyik legizgalmasabb utánpótlása lehet a 2000-es évek Avril Lavignejének, ugyanis stílusát piszkosul jól hozza, a műfajon belül pedig lassan, de biztosan megtalálni látszik saját közönségét és egybe közösségét is.