Érkezik a Hazug csajok társasága: Az eredendő bűn 2. évada!

Folytatódik a hazug csajok új generációjának története.

A visszatér: az HBO Max hivatalosan is bejelentette, hogy érkezik a Hazug csajok társasága: Az eredendő bűn második évada. Az ikonikus sorozat, a Hazug csajok társasága, vagy eredeti címén a Pretty Little Liars 5 évvel az eredeti vége után kapott folytatást, a készítői pedig nem mások, mint a Riverdale-ért is felelős Roberto Aguirre-Sacasa és Lindsay Calhoon Bring. Az új széria premierje idén júliusban volt, a 10 részes évadot pedig úgy zárták le, hogy a finálé alapján szinte lehetetlen volt megmondani, hogy lesz-e második.

Most viszont már biztosan készülnek az új részek, Roberto Aguirre-Sacasa pedig azt is elárulta, hogy folytatni fogják a horror-szálat, amit az elsőben elkezdtek. 

Roppant izgatottak vagyunk, hogy a csodálatos hazug csajok csapatával tovább mesélhetjük a történetünket. Mélyebbre ássuk majd magunkat a barátságukban, a románcaikban, a titkaikban, és a sikoly királynő státuszukban. Hatalmas köszönettel tartozunk a rajongóknak, akik szerették a Hazug csajok társasága új, horror változatát, természetesen ezt a szálat folytatni fogjuk a jövőben is

– nyilatkozta a készítő.

Az első évad több klasszikus horrorfilmre is utalást tett, például a Carrie-re, és a Halloweenre is. 

A sorozat története 20 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is egy tragikus eseménysorozat majdnem kettészakította Millwood városát. A jelenben megismerkedhetünk a hazug csajok új generációjával, Imogennel (Bailee Madison), Farennel (Zaria Simone), Mouse-szal (Malia Pyles), Noa-val (Maia Reficcio), és Tabby-vel (Chandler Kinney), akiket egy titokzatos alak, A terrorizál, azért, hogy megfizettesse őket a szüleik, és saját bűneikért. Bár az eredeti széria helyszínéül szolgáló Rosewoodtól mérföldekre vagyunk, egy univerzumban játszódik a két alkotás. 

Arról egyelőre nincs hír, hogy mikorra tervezik a második évad premierjét, de a bejelentésben azt ígérték, hamarosan.

Megosztás: