Kiderült, mikor érkezik az Emily Párizsban negyedik évada

A folytatás két részletben jelenik majd meg.

A napokban számoltunk be róla, hogy Olaszországban forgatják az Emily Párizsban új részeit, és úgy tűnik, nagyon jól haladnak a munkálatokkal, ugyanis most bejelentették a premier dátumát is. Nem kell már túl sokat várnunk a negyedik évadra, ami két részletben jelenik majd meg a Netflixen: az első öt epizódot augusztus 15-től, a második ötöt pedig szeptember 12-től nézhetjük majd.

A premier dátumaival együtt egy beharangozó videót is kaptunk, melyben a szereplők olyan szavakkal írják le a folytatást, mint sebezhetőség, fejetlenség, káosz, amour, szívszorító, bosszú, kalandok, és divat. Azt is megerősítették benne hivatalosan is, hogy néhány rész erejéig Olaszország felé veszik az irányt, Ashley Park pedig még azt is kikotyogta, hogy még zajlanak a munkálatok.

Nem fog csalódást okozni ez az évad, és alig várom, hogy lássátok, ezúttal mibe vágta a fejszéjét Emily, hova utazik, és persze azt is, hogy miket visel majd. Írjátok fel a naptáraitokba, és készüljetek fel egy újabb vad menetre

– írta a sorozat sztárja, Lily Collins az Instagram oldalán.

A folytatás történetéről egyelőre nem sokat tudni, csupán annyit, hogy Mindy valószínűleg az Eurovízión lép majd fel benne, de annyi biztos, hogy a már jól ismert szereplők, így például Lily Collins, Camille Razat, Lucas Bravo, Lucien LeviscountWilliam AbadieBruno Guoery, aki nemrég Budapesten forgatott, Ashley Park, és Samuel Arnold is visszatérnek a képernyőre.

A legutóbbi évadban Alfie szakított Emily-vel, mert megtudta: egyezséget kötött Camille-jel, miszerint egyikőjük sem jöhet össze Gabriellel, ugyanis mindketten túl erős érzelmeket táplálnak iránta. Ennek ellenére Camille szépen lassan visszacsordogált a séf életébe, jókora drámát kreálva ezzel. Vajon itt az ideje, hogy Emily és Gabriel között egy egészséges kapcsolat alakuljon ki végre az eddigi drámák után?

Az előző, harmadik évadot 2022 decemberében mutatták be. A széria 2020-as premierje óta egyébként a tavalyi volt az első év, hogy nem jelentek meg új részek a sorozatból, ami a hollywoodi sztrájkok miatt alakult sajnos így.