7 év után visszatér a Big Time Rush!

Vajon a jövőben új zenét is kapunk a srácoktól?

7 év kihagyás után visszatér a Nickelodeon csatorna kedvenc fiúbandája, a Big Time Rush, legalábbis a színpadra. A srácok, akik most már mind a 30-as éveik elején járnak, 2014-ben koncerteztek utoljára, idén decemberben viszont két show-t is adnak, amikkel egyelőre sajnos csak az amerikai rajongóiknak kedveznek, ugyanis az első Chicagoban lesz december 15-én, a második pedig New Yorkban, december 18-án.

A hírt a közösségi felületeiken osztották meg egy vicces hangvételűre vett “hol tartanak most” videó kíséretében, melyben Kendall éppen az erdőben sétálgat, James egy autót szerel, Logan a doktoriján dolgozik, Carlos pedig a gyerekeivel játszik, mikor a narrátor közli velük: márpedig visszatérnek!

VISSZATÉRTÜNK! Kis időbe telt, de alig várjuk már, hogy újra lássunk titeket! Pótoljuk be a kihagyott időt

– írták.

A banda a Nickelodeonon futó sorozatuk, a Big Time Rush által váltak ismertté, mely 2009 és 2013 között volt látható a csatornán. A szériában a 4 srác 4 minnesotai hokijátékost alakított, akik egy helyi tehetségkutatónak köszönhetően hirtelen hírnévre tesznek szert. Ezt követően Los Angeles-be, a Palm Woods hotelbe költöznek, ami több más feltörekvő sztárnak is otthont ad, itt pedig az a feladat vár rájuk, hogy megküzdjenek a hírnévvel úgy, hogy közben hűek maradnak önmagukhoz.

Debütáló albumukat 2010-ben dobták piacra BTR címmel, ezt pedig még kettő követte: az Elevate és a 24/Seven. A mostani, nagy visszatérés részeként egyelőre nem jelentettek de új zenét, de a decemberi koncertekig még simán lehetséges, hogy azt is kapunk a nosztalgia mellé.

Bár ez a két koncert még csak az amerikai fanoknak kedvez, a Netflixen az európai rajongók is újra tudják élni a srácok kalandjait, hiszen a sorozatuk mind a 4 évada elérhető a streaming platformon.

Megosztás: