Angol verzió / English version
Az öttagú fiúbanda, a Why Don’t We csillaga egyre inkább felfele ível. A srácok, Jonah Marais, Zach Herron, Jack Avery, Daniel Seavey és Corbyn Besson pár hónap csend után kiadták második nagylemezüket, melyben elmondásuk szerint végre önmaguk lehetnek és a kreatív folyamatokban is szabadabb kezet kaptak.
Tavaly szeptemberben jelent meg a The Good Times and the Bad Ones lemezük első dala, a Fallin’ (Adrenaline) mely hamar karrierjük legsikeresebb kislemeze lett, még az előkelő amerikai Billboard Hot 100-ra is felkerült, ez pedig a fiúk első trackje a slágerlistán. A korong megjelenése apropóján ültünk le beszélgetni Jonah Marais-el és Zach Herronnal Zoom-on keresztül.
Nézd meg a beszélgetést, melynek során szót ejtettünk a srácok sikereiről, a nehézségekről, melyekkel szembe kellett nézniük életük során, az MTV EMA-ról és egy esetleges világturnéról is, valamint üzentek nektek is! – exkluzív interjú a Why Don’t We srácokkal.
Először is gratulálunk a The Good Times and the Bad Ones-hoz! Hogy érzitek magatokat most, hogy az egész világ hallhatja a lemezt, és elég nagy sikereket is ért el?
Zach: „Úristen, csodálatos érzés.”
Ez az album pontosan olyan lett, amilyennek szerettük volna. Sokat dolgoztunk rajta, hogy tökéletes legyen, tulajdonképpen az egész tavalyi évünket ennek szenteltük.
„Régóta akartunk egy ilyen stílusú albumot, és az, hogy végre elkészült és az egész világ hallgathatja, nagyon boldoggá tesz minket. Olyan, mintha a kisbabánk lenne, és az emberek tényleg szeretik! Rettentően jó érzés, hogy ez a mi kezünk munkája!”
Miért pont The Good Times and the Bad Ones lett a címe, és nektek személy szerint mit jelent?
Jonah: „Tudod, egy csomó jó dolog, és remélhetőleg azért kevesebb rossz dolog történik veled, de mindkettő az élet része.”
Úgy gondolom, a cím nagyon jól összefoglalja, miről is szól az élet.
„Ha végig hallgatod a lemezt, szerintem érződik, hogy melyik dal milyen állapotunkban született.”
Igen, tényleg érződik.
Zach: „És az I’ll Be Okay-ben azt énekeljük, hogy „we did it for the good times and the bad ones”…”
Jonah: „Igen, amúgy ebből a dalszövegrészletből vettük a címet.”
És melyik a kedvenc dalotok a lemezről?
Zach: „Nekem minden nap változik. Most éppen a For You-t mondanám, mostanában azt élem a legjobban.”
Jonah: „Én a Slow Down-t, de nekem is mindig más.”
Zach: „Igen, azt is! Tényleg naponta változik.”
Nektek személy szerint melyik dalt volt a legnehezebb elkészíteni?
Zach: „A Stay-t!”
Jonah: „A legnehezebb?”
Zach: „A Stay-t, nem?”
Jonah: „Igen… vagyis attól függ. Ha érzelmileg a legnehezebb, akkor a Grey-t.”
Zach: „De a Stay-t tartott a legtovább megírni és befejezni.”
Jonah: „A Stay-en nagyjából két évig dolgoztunk, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki belőle. Nagyon hosszú idő volt! Folyton változtattunk a dalszövegen, verzéket cseréltünk fel…”
Zach: „Azt elárulhatjuk, mi volt eredetileg a címe? Azt hiszem, már beszéltünk róla. Mielőtt Stay lett volna, még a legelején Lemonade Candy volt a címe. Emlékszem, két éve mutatta Daniel először a dalt.”
Melyik dalotokat mutatnátok meg egy olyan embernek, aki nem hallott még a Why Don’t We-ről?
Zach: „Én a Fallin’-t.”
Jonah: „Én is a Fallin’-t!”
Zach: „Igen, én is azt mondanám. Az a legütősebb dalunk.”
Jonah: „Ez egy nagyon jó kérdés amúgy.”
Mi a legjobb része annak, hogy egy banda tagjai vagytok?
Zach: „Az a legjobb benne, hogy itt van velem a négy legjobb barátom, és azt csinálunk, amit csak akarunk! Nagyon király, hogy ott vannak mellettem, és velük élhetem át mindezt. A másik legjobb, amikor közösen állunk a színpadra, és tudod, hogy a tesóiddal vagy ott, akik ugyanazt élik át, mint te… nem pedig csak egyedül állsz ott.”
Imádom, mikor átnézek a színpad másik oldalára, és csak arra tudok gondolni, hogy „hé tesó, ez őrület, ezt együtt éljük át”! Vagy amikor lesétálunk a színpadról, és ilyeneket mondunk egymásnak, hogy „Láttad azt a táblát az első sorban? Nagyon vicces volt” vagy „Láttad, ahogy elestem?”
„Ezek vicces dolgok, jó móka az egész, tényleg egy valóra vált álom. Jó, hogy itt van ez a négy srác mellettem, és imádok velük dalokat írni és készíteni is.”
Jonah: „Igen, Zach jól összefoglalta.”
Most, hogy így említetted a koncerteket: sajnos jelenleg nem tudtok turnéra indulni az albummal, legalábbis a közeljövőben biztosan nem. De attól még volt pár izgalmas fellépésetek, például az EMA-n. Milyen érzés volt egy számotokra ennyire fontos dalt előadni egy ilyen ikonikus díjátadón?
Jonah: „Eszméletlen király volt! Nagyon jól esett, hogy a Fallin’ megjelenése után ilyen hamar felkértek rá minket. Elég sűrű időszak volt, hiszen egy csomó tévés fellépésünk is volt akkortájt az USA-ban.”
Kicsit nehéz volt, mert hallottuk, hogy az EMA-n mennyire jó ott lenni, fellépni rajta, mekkora hangulat van a backstage-ben, szóval nehéz volt, hogy mi csak egy raktárba mentünk LA-ben, és ott vettük fel a fellépést. Nem volt ugyanaz, mint ténylegesen ott lenni, találkozni a többi előadóval, meg minden. Ettől függetlenül persze iszonyat hálás vagyok, hogy felkértek rá minket.
Zach: „Így van.”
De amikor rendesen közönség előtt léptek fel, van valamilyen rutinotok, amit mindig csináltok színpadra lépés előtt?
Jonah: „Persze!”
Zach: „Igen, van ez a kézfogásunk…”
Pont így! Aztán kinyújtjuk a kezünket, és azt kiabáljuk, hogy „egy, két, há, Why Don’t We, ez még csak a kezdet!” Legalábbis régebben ezt mondtuk, de nem tudom, hogy megtartjuk-e. Lehet, hogy kitalálunk valami újat az új turnéra.
Jonah: „Általában egy imát is elmondunk.”
Zach: „Igen, általában elmondunk egy gyors imát, aztán jöhet a szerencsehozó kézfogás. De sajnos már egy ideje nem volt ebben részünk, mert nyilván nem fogjuk ezt csinálni egy olyan koncert előtt, ami előre fel van véve.”
Jonah: „Igen, iszonyat nagy szívás! Azt érzem, hogy most lenne itt az ideje turnéra indulnunk, és nagyon rossz, hogy nem tehetjük. Már újra útra szeretnénk kelni!”
Szóval akkor terveztek egy nagy világkörüli turnét, amint lehetséges, ugye?
Zach: „Persze!”
Jonah: „Nagyon király dolgokkal készülünk.”
És terveztek jönni Magyarországra is? A magyar fanjaitok már nagyon látni szeretnének titeket!
Zach: „Természetesen!”
Nagyon szeretnénk már eljutni hozzátok, szóval alig várjuk! Alig várjuk, hogy végre újra körbe utazhassuk a világot!
Térjünk vissza egy kicsit a kezdetekhez. Emlékeztek még az első koncertre, mint Why Don’t We?
Jonah: „Philadelphiában voltunk, egy nagyon pici, The Voltage nevű helyen. A mai napig tisztán emlékszem, amint kisétáltunk a színpadra, éreztem, hogy ez egy nagyon különleges, nagyon király dolognak a kezdete. Az emberek tényleg eljöttek és kíváncsiak voltak ránk, még akkor is, ha csak pár százan, de ez azt jelentette, hogy működhet a dolog! Tulajdonképpen ez a koncert volt a nagy teszt: elkezdtük árulni a jegyeket, hogy megnézzük, megveszik-e őket az emberek…”
Zach: „És megvették, tesó! Vették a jegyeket, mi pedig először el sem hittük! Ez volt az első koncertünk bandaként, és vicces volt, mert a közönség fele Jack családjából és barátaiból állt. De nagyon király volt! Fel kell lépnünk ott újra, most azonnal! Egy nagyon limitált koncerttel…”
Jonah: „Ja, hogy menjünk oda vissza?”
Vagy egy livestream koncerttel, nem?
Zach: „Tényleg! Wow, tényleg, elég király lenne egy livestream koncertet tartani ott.”
Mostanában sok előadó csinált ilyet.
Zach: „Igen!”
Kik voltak a legnagyobb inspirációitok kiskorotokban, és kik azok most? Változtak az évek során?
Jonah: „Igen, az enyémek folyton változnak, de a legnagyobb inspirációm mindig is ugyanaz maradt, és ez Justin Bieber. Emlékszem, 12 éves lehettem, mikor elmentem egy koncertjére, ő pedig akkor 15 körül volt. Ott állt a színpadon egy csomó ember előtt, abszolút a maximumot nyújtotta, és úgy gondoltam, ez a legmenőbb dolog, amit valaha láttam. Ha ő 15 évesen képes volt erre, akkor én is meg tudom csinálni. Annyira felszabadult és izgatott voltam, azt éreztem, hogy úristen, én is ezt akarom csinálni. Nagyon király érzés, hogy vele nőhettem fel, és láthattam, amikor nagyon jól ment neki minden, aztán elcseszett pár dolgot, ami teljesen normális, emberi dolog, de most ismét talpra állt, és újra a csúcson van. Jó érzés volt őt látni felnőni.”
Sok mindenhez van tehetségetek: énekeltek, hangszereken játszotok, ti írjátok a dalaitokat… De van olyan rejtett tehetségetek, amiről még nem tudunk?
Zach: „Hmm…”
Jonah: „Rejtett tehetség…”
Zach: „Ja, valószínűleg van, de most nem jut eszembe egy sem.”
Én ki tudok adni magamból olyan hangot, mintha a víz csöpögne
– Jonah.
Zach: „Tényleg, nagyon jó ebben!”
Jonah: „Lássuk, meg tudom-e most csinálni.”
Zach: „Tesó! Ezt hogy csinálod ilyen jól? Lehetetlen! Oké, ez nem igazi tehetség, de én meg nem böfögök. Nem tudok böfögni. Ez ilyen kicsit menő, kicsit fura dolog. Valami jobbat kéne mondanom… de most nem tudom, semmi nem jut eszembe, amiről még nem tudtok.”
Jonah rejtett tehetségét megnézheted az interjú videó formátumában, melyet itt találsz!
Ha visszamehetnétek az időben a karrieretek kezdetére és adhatnátok az akkori önmagatoknak egy jótanácsot, mi lenne az?
Zach: „Soha ne add fel!”
Soha ne add fel, ne agyalj túl sokat a dolgokon, ne gondold túl, csak csináld. Bízz az ösztöneidben, és kövesd az álmaidat.
„Ha zenélni szeretnél, dalokat írni, és tényleg ezt szeretnéd, akkor csak csináld. Ne pörögj rajta, ne gondold túl! És természetesen légy önmagad, és ne vedd túlságosan magadra mások véleményét. Az emberek azt gondolnak, amit akarnak. Amikor még sulis voltam, és énekelni kezdtem, már akkor is így voltam vele. Eljutottam odáig, hogyha valakinek nem tetszik, amit csinálok? Oké, teljesen mindegy. Nekem tetszik, és ez számít igazán. Sokan ítélkeznek afelett, ahogyan éneklek, vagy más dolgok miatt, de ez csak azért van, mert féltékenyek, féltékenyek a sikereinkre. Végsősoron, ha mások véleményén lovagolsz, azzal csak magadnak teszel rosszat, pedig igazából csak irigyek rád. Ezt jó, ha tudatosítod magadban, mert az emberek már csak ilyenek.”
Hogyan képzelitek el az életeteket 10 év múlva?
Zach: „10 év múlva?!”
Jó hosszú idő, nem?
Zach: „10 év… Hány éves is leszek? 29? Hűha! 29 évesen már valószínűleg gyerekeim lesznek. De nem tudom… Tényleg nem tudom.”
Jonah: „Azt sem tudom, mit fogunk csinálni 3 hónap múlva!”
Zach: „De tényleg, fogalmunk sincs! 10 év?!”
Jonah: „Hát annyit tudok mondani, hogy remélem, mindannyian boldogok leszünk, és én személy szerint remélem, hogy még mindig zenélni fogok valamilyen formában. Lehet, hogy még mindig együtt lesz a banda, és toljuk majd ezerrel! Nem tudom, meglátjuk majd.”
Zach: „Figyu, én 10 év múlva szeretnék beülni egy normális, beülős étterembe.”
Jonah: „Igen! Igen!”
Zach: „10 év múlva újra moziba fogunk járni, mintha mi sem történt volna. És újra a színpadon fogunk állni!”
Végezetül, üzennétek valamit a magyar Limelight-oknak?
Természetesen! Teljes szívünkből szeretünk titeket, skacok! De tényleg, ti vagytok a legjobbak! Annyi mindent tesztek értünk, mindig érezzük a támogatásotokat. Nem tartanánk itt nélkületek, egyszerűen csodálatosak vagytok! Mindig látunk ám benneteket a közösségi oldalainkon is, és már nagyon-nagyon szeretnénk ellátogatni hozzátok! Szeretünk titeket, ti jelentitek a világot számunkra. Egy elképesztő koncerten dolgozunk, totál más lesz, mint az előzők. Sokkal nagyobbat fog szólni élőben! Még nem árulhatok el sok mindent, de alig várjuk már. Szeretünk titeket, és köszönünk mindent nektek!
Természetesen a srácokat sem hagyhattuk elmenni anélkül, hogy ne tanítottuk volna őket egy kicsit magyarul – a szokásos szeretlek szócskát próbálták elsajátítani, melyet szintén végignézhettek a videóban is!
Még egy utolsó dolog, mielőtt utatokra engedünk titeket srácok! Megtaníthatjuk nektek magyarul, hogy „szeretlek?
Zach: Ó, igen!
Jonah: Persze!
Szóval, szeretlek!
Zach: Wow, mi?
Sze-ret-
Zach: Sze-
Igen! -ret-
Zach: -lek! Szeh-lek?
Sze-ret-lek!
Jonah: Sze-ret-lek.
Zach: Sze-ret-lek. Fú, nem tudom pörgetni azt az r betűt!
