10 újdonság, amit ősszel nézhetsz a Netflixen – II. rész

Lesz mit néznünk az ősz második felében is!

Az őszi Netflixes film- és sorozatajánló cikkünk első részében főként a Halloweeni horrorokra illetve thrillerekre fókuszáltunk, de természetesen ezekben a hónapokban sem csak ilyen témájú újdonságokkal rukkol elő a platform. Íme még 10 film és sorozat, amit nem lenne érdemes kihagyni!

The Boys in the Band (premier: szeptember 30.)

New York-ban járunk 1968-ban, ahol 9 meleg srác épp egy szülinapi bulin vesz részt, ám az estét fenekestül felforgatja egy hívatlan vendég a házigazda múltjából. A történet az azonos című Tony-díjas darabon alapszik, a sikert pedig Ryan Murphy mellett Matt Bomer, Charlie Carver és Zachary Quinto neve garantálja.

Love Like the Falling Rain (premier: október 15.)

A film egy fiatal srácról szól, aki megpróbálja összeszedni minden bátorságát, hogy bevallja a legjobb barátjának: fülig szerelmes belé. A lány azonban más felé kezd el érzelmeket táplálni, egészen addig, amíg egy végzetes baleset mindent megváltoztat. 

Grand Army (premier: október 16.)

A sorozat helyszíne Brooklyn legnagyobb középsulija, a főszereplők pedig 5 diák, akik mindent megtesznek azért, hogy kitörjenek, és sikeres jövő elé nézzenek. 

Someone Has to Die (premier: október 16.)

A sorozat az ‘50-es évekbeli, konzervatív Spanyolországban játszódik. Egy tehetős család fia haza érkezik Mexikóból, ahol a szülei kívánságának eleget téve élt, hogy megismerje a család által neki szánt menyasszonyát. Nagy felfordulást okoz azonban, mikor nem egyedül, hanem egy mexikói balett táncos sráccal állít be.

Rebecca (premier: október 21.)

Nem sokkal azután, hogy megismerkedtek, egy fiatal nő hozzámegy a jóképű özvegy Maxim de Winterhez, és Manderley-be költözik vele a fényűző, tengerparti családi villájába. A gondtalan boldogság azonban nem tart sokáig, hiszen hamar rájön, hogy újdonsült férje sötét titkokat rejteget előle, és az elhunyt feleség emléke egyre inkább beárnyékolja közös életüket. A film Daphne du Maurier klasszikus regényén alapszik.

The Queen’s Gambit (premier: október 23.)

Az ‘50-es években járunk, a sorozat helyszíne pedig egy kentucky-i árvaház, ahol a kis Beth Harmon megcsillogtatja elképesztő sakk tehetségét, miközben lassacskán függővé válik a zöld nyugtatóktól, amiket a gyerekeknek adnak. Beth valódi sztárrá válik a sakk által, ám nem tud megszabadulni egykönnyen a zűrzavaros múltjától és a függőségétől. 

Over the Moon (premier: október 23.)

Ha szereted a Tarzant és a Pocahontast, ezt imádni fogod! A két klasszikus Disney-mese animátora, Glen Keane rendezőként mutatkozik be ebben a szívmelengető mesében, melyben egy kislány megpróbál elutazni a Holdra, hogy bebizonyítsa: a Holdistennő igenis létezik!

Holidate (premier: október 28.)

Sloane utál egyedül lenni a családi összejöveteleken, Jackson pedig jobban szeret csak randizgatni, mint a bonyolult romantikus kapcsolatokat. Mikor a két idegen találkozik egy borzalmas karácsony után, alkut kötnek, mely szerint egész évben egymás kísérői lesznek az ünnepi bulikon, de: semmi szex, és semmi szerelem. A karácsonyi szezon első, igencsak ígéretesnek tűnő romkomjának főszereplői Emma Roberts és Luke Bracey. 

Nobody Sleeps in the Woods Tonight (premier: október 28.)

Idén már világsiker lett egy lengyel film, a 365 nap, és esélyes, hogy ez a társadalomkritikai kérdéseket feszegető horror lesz a következő. A sztori szerint egy csapat fiatalt elvonótáborba küldenek a telefonfüggőségük miatt, ám hamar tragikus fordulatot vesznek az események, mikor egy gonosz erő eluralkodik a táboron, a tiniknek pedig a túlélésért kell küzdeniük.

Shawn Mendes: In Wonder (premier: november 28.)
https://www.instagram.com/p/CGSi_9ngTot/?igshid=1lzk8v14f9xxf

Mendes Army, figyelem! Taylor Swift, Lady Gaga, a Blackpink, vagy épp Beyoncé Netflixes dokumentumfilmjei után Shawn Mendes-é lesz a terep, így idén ősszel közelebbről ismerhetitek meg kedvenceteket, mint eddig valaha. A platform szerint intim, szívvel teli, inspiráló és érzelmes alkotást láthatunk majd, melyben biztosan betekintést nyerhetünk az új lemez munkálataiba, és a Shawn Mendes: The Tour színfalai mögé is.