A soron következő, negyedik albumán pedig már az utolsó simításokat végzi.
Jövőre lesz 10 éve, hogy megjelent Billie Eilish debütáló EP-je, a dont smile at me, az énekesnő pedig méltó módon készül megünnepelni a jubileumot. A The Sun információi szerint ugyanis 2027-re és 2028-ra egy nagyszabású turnét tervez, melynek keretein belül nagyobb helyszíneken lép majd színpadra, mint eddigi karrierje során valaha.
A lap forrása elárulta, hogy a sztár arénák helyett ezúttal stadionokban fog fellépni, emellett pedig jó pár fesztiválon is elcsíphetik majd a rajongók. Természetesen az új koncertsorozathoz új album is dukál, amin a hírek szerint már az utolsó simításokat végzi.
Billie egész évben gőzerővel dolgozott a negyedik albumán, a csapata pedig jelenleg már a megjelenési kampányát rakja össze. A népszerűsége folyamatosan csak nőtt és nőtt, és a koncertszervezők már arról egyeztetnek a csapatával, hogy megszervezzék az eddigi karrierje legnagyobb koncertjeit. Mostanra már van akkora sztár, hogy stadionokban lépjen fel, hiszen a legnagyobb helyszíneket is meg tudja tölteni
– kotyogta ki a bennfentes.

A forrás úgy fogalmazott, a csapata eddig azért nem küldte stadionokba a most 24 éves énekesnőt, mert túl fiatal volt, és nem akarták túlterhelni 60-80 ezer fős helyszínekkel. Mostanra azonban már készen áll a kihívásra.
Billie remek formában van, és egyszerűen alig várja, hogy ismét útra kelhessen
– tette hozzá.
Az előadó utoljára 2024 szeptemberétől tavaly novemberig járta a világot a HIT ME HARD AND SOFT című lemezével, a turnéról készült, 3D-s koncertfilmet pedig idén májusban mutatták be a mozikban. A sztár idén áprilisban úgy fogalmazott, az új albumával félig van készen, és bár nyáron a közelgő filmjén, Az üvegburán munkálkodott, a The Sun úgy tudja, már nem kell sokat várnunk, hogy hallhassuk az első ízelítőt az új korongról.



