A sztár édesapja úgy fogalmazott, a családja mindennél fontosabb számára.
Nyakunkon Miley új korszaka, amit egy igencsak nagy váltással indított. Az énekesnő elhagyta a nevéből a Cyrus-t, és Cherhez, Adélához, Adele-hez, vagy éppen Madonnához hasonlóan mostantól kizárólag a keresztnevével fémjelezve dobja piacra a zenéit. A sztár pár nappal ezelőtt még a közösségi oldalain is eltüntette a felhasználónevéből a vezetéknevét, ennek hatására pedig azonnal felröppentek a pletykák, hogy valamiféle színfalak mögötti balhé állhat a döntése hátterében – és nem megalapozatlanul.
Miley és az édesapja, Billy Ray Cyrus kapcsolata az utóbbi évek során nem éppen volt felhőtlen. Egy pár éve kiszivárgott hangfelvételen látszólag egyenesen egy ördögi ribancnak nevezte a lányát a countryénekes, és egy ideig nem is beszéltek egymással. Tavaly azonban rendezték a dolgaikat, mi több, az előadó még egy dalt is írt békeajándékként az apukájának. Most pedig, hogy a névváltás miatt újra találgatások kereszttüzébe került a kapcsolatuk, Billy Ray tiszta vizet öntött a pohárba.

A közösségi oldalain, egy Miley-val közös kép kíséretében reagált a lánya döntésére, és úgy fogalmazott, a családja mindennél fontosabb számára.
A család most mindennél többet jelent számomra. A kislányomat mindig csak Miley-nak hívtam. Egyszerűen… Miley-nak. Ahogy a kisfiamat is mindig csak Braisonnak hívtam
– kezdte.
Elmondása szerint korábban ő maga is szimplán Cyrus néven adott ki zenét, és úgy gondolja, jó döntés volt Miley-tól, hogy elhagyta a Cyrus-t a művésznevéből.
Tegnap mondtam Miley-nak, hogy szerintem jó döntés, hogy már csak a keresztnevét használja. Említettem neki Dollyt és Chert is. Ahogy egyre többet gondolkodom rajta… Elvis, Prince… és még sorolhatnám. Ez egy ikonikus szupersztár számára teljesen természetes fejlődés.
Hozzátette, hogy nagyon várja a lánya új korongját.
A legenda pedig folytatódik! Már nagyon várom az új albumot.
Az énekesnő legújabb, tizedik albuma a Bass Persuades címet kapta, és szeptember 18-án kerül a boltok polcaira és a streaming platformokra.



