Ezzel a dallal nyújtott békejobbot az édesapjának Miley Cyrus

Megérkezett az előadó legújabb albumának deluxe változata.

Idén jelent meg Miley Cyrus kilencedik stúdióalbuma, a Something Beautiful, most pedig megérkezett a folytatás. Az előadó piacra dobta a lemez deluxe változatát, melyre két új dal került rá, így összesen 15 track kapott helyet rajta.

Mindkét új szerzeményen igazi ikonokkal dolgozott a sztár. A Secrets, mely egy fülbemászó és nagyszabású ballada, a Fleetwood Mac tagjai, Mick Fleetwood és Lindsey Buckingham közreműködésével készült, míg a Lockdown-on a Talking Heads-ből ismert David Byrne-nal munkálkodott. Az utóbbi dal érdekessége, hogy nem kevesebb mint 13 perc 32 másodperc hosszúságú.

Reklám 1

A Secrets egy igazán személyes dal Miley számára, ugyanis ezzel nyújtott békejobbot az édesapjának, Billy Ray Cyrus-nak. A kapcsolatuk az utóbbi pár év során nem volt túl jó, miután a country énekes elvált Miley édesanyjától, Tish-től. Az előadó elmondása szerint egy időben nem is beszéltek egymással, azonban most készen áll megbocsátani az apukájának.

Ezt a dalt békeajándékként írtam valakinek, akit egy időre elvesztettem, de mindig is szerettem. Tapasztalataim szerint a megbocsátás és a szabadság egy és ugyanaz. Ez a dal az apukámnak szól

– írta az Instagram oldalán.

Billy Ray a megjelenés kapcsán úgy fogalmazott, ez a legjobb születésnapi ajándék, amit valaha is kapott, és nem is lehetne büszkébb Miley-ra.

Miley legújabb dala az édesapjának szól.

A Something Beautiful május 30-án jelent meg, és egy vizuális album, így minden dalához forgott egy klip is. A filmet először a mozik mutatták be, mostanra pedig már a Disney+ felületén is elérhető.