Saját néven, saját történettel – itt van Schmrk új albuma

Megjelent Schmrk új albuma, a Schauta Márk. A Kapitány Mátéval közel két évig készített lemez személyes számvetés és visszatérés azokhoz a hiphopzenékhez, amelyeken felnőttek. Az anyaggal együtt a Férfimunka klipje is megérkezett.

A saját név ezúttal az album témáját is kijelöli: Schmrk az elmúlt években a magánéletére, a családjára és önmaga megismerésére fordított több figyelmet, ennek változásai pedig a dalaiban is megjelentek.

Reklám 1

Hiába akarok előadóként fejlődni, új zenéket csinálni és szintet lépni, ha közben saját magammal nem vagyok rendben. Az elmúlt években sokkal nagyobb fókuszt helyeztem magamra és a privát életemre, és úgy érzem, emberileg ez idő alatt fejlődtem a legtöbbet

– mondja Márk.

Ezt az utat vezette fel a nyáron megjelent Schauta Márk, amelyben a rapper a saját élettörténetét meséli el, ezt követte a Megint eltelt egy nap, amely a hétköznapi küzdelmek, a család és az átalakuló értékrend felől folytatta az önvizsgálatot. A két dal után az album ad teljesebb képet arról, hol tart most Schmrk emberként és előadóként. A címadó dal különösen közel áll hozzá: „Ebben a dalban egészen 14 éves koromtól indulunk, és végigkövetjük azt az utat, ami elvezetett ahhoz az emberhez, aki ma vagyok.”

A lemez zenei iránya egy stúdiós beszélgetésből bontakozott ki: Kapitány Máté megkérdezte Márkot, mit hallgatott gyerekkorában, a közös nosztalgiázás pedig hamar kijelölte az alapokat. A dalokban a korai hatások mellett az is megjelenik, hogyan gondolkodnak ma a hiphopról. „Nem az volt a célunk, hogy lemásoljuk a múltat, hanem hogy abból építkezve valami sajátot hozzunk létre. Tisztelegni akartunk az előtt a hiphop előtt, amin felnőttünk, de közben megmutatni azt is, hogy mi mit gondolunk ma erről a műfajról, és mit tudunk hozzátenni a saját hangunkkal” – fogalmaz Schmrk.

Ezt a hozzáállást viszi tovább a megjelenést klippel kísérő Férfimunka is. „Szeretem benne, hogy nem akar megfelelni semmilyen aktuális trendnek, egyszerűen csak hozza azt a nyers, magabiztos energiát, ami miatt annak idején beleszerettem ebbe a műfajba.”

A klip egy tenerifei utazás spontán felvételeiből állt össze: Márk egy régi, kinyithatós Canon kamerával rögzítette egy nyaralás pillanatait, majd maga vágta össze az anyagot. „Elkezdtem mindenféle különösebb koncepció nélkül, aztán később összevágtam belőlük egy klipet, eredetileg nagyjából csak a saját szórakoztatásunkra. Végül annyira jól működött a dalhoz ez a nyers, spontán hangulat, hogy úgy döntöttünk, megosztjuk másokkal is.”