London, Varsó, Madrid és Sydney is Budapest mögött Natalie Jane új dalának, a Sabotage-nak a hallgatottsági listáján.
Natalie Janowski, vagy ahogy szembejöhet velünk a New Music Friday playlisteken és a TikTokon, Natalie Jane legújabb dala, a Sabotage márciusi megjelenése óta óriásit megy a már korábban is emlegetett platformon. Az előadó videóból pedig az is kiderül, hogy a legnagyobb világvárosokat is magamögé utasítva, fővárosunkban van a legtöbb hallgatója a kislemeznek.
Bár sokan az American Idol huszadik évadából ismerhetik, az igazi globális áttörést az olyan virális, sötétebb hangvételű slágerek hozták meg számára, mint az AVA vagy az Intrusive Thoughts. Stílusában a fülbemászó dark-pop dallamokat tökéletesen ötvözi a Z generáció tipikus szorongásaival, szerelmi csalódásaival és a mentális egészség témáival.

A megjelenés utáni első hétben az énekesnő TikTok fiókján meg is osztotta, hogy el sem hiszi, de Budapestről érkezik a legtöbb hallgatója a dalnak, Varsót, Londont, Oslót és Madridot is magunk mögé utasítva. Az első ilyen bejelentése egyébként vírusként terjedt az interneten és több, mint 18 ezren nyomtak rá a jobb oldalon lévő kis szívecskére.
@nataliejanepandagoesrar Warsaw got booted to #2 ♬ Sabotage – Natalie Jane
Egyébként több napon keresztül is osztott meg Jane videókat, hogy hogyan változik az állás, de 16-án, 19-én és 21-én is csak Budapest mögött változott a városok sorrendje.
A Sabotage egyébként egy elképesztő kellemes, szakítós, de mégis vidám popdal, dal, aminek megjelenése egybeesik a the world i didn’t want turnéjának kezdetével. A koncertsorozat egyébként a 2025 októberében megjelent lemezét népszerűsíti, melyen olyan mesterművek foglalnak helyet, mint a butterflies, never gonna c u again, vagy a nyitó any1 but myself, melyeket minden popzenéért rajongónak kötelező lenne felvennie a lejátszási listáira. Ha pedig el szeretnénk csípni a feltörekvő popszupersztárt, hiába vagyunk a lista elején, egészen Prágáig kell utaznunk és mindössze, nagyjából 10 ezer forintért jegyet vennünk.



