Mától itthon is elérhető a Magyarországon forgatott Ponies című sorozat Emilia Clarke és Haley Lu Richardson főszereplésével

Magyar színészekkel és magyar szinkronnal érkezett a sorozat.

Korábban már cikkeztünk róla, hogy január 30-ától, vagyis mától érhető el a SkyShowTime kínálatában a Budapesten forgatott Ponies című történelmi thriller, melynek főszereplői nem mások, mint Emilia Clarke és Haley Lu Richardson. A két színésznő hónapokat töltött a fővárosunkban, mire leforgattak minden epizódot.

Moszkva, 1977.: Két „póni” (a hírszerzés számára érdektelen civil személy) névtelen titkárnőként dolgozik az amerikai nagykövetségen. Egészen addig, amíg férjeiket rejtélyes körülmények között megölik a Szovjetunióban. Ekkor a két nő CIA-ügynöknek áll. Bea (Clarke) szovjet bevándorlók túlképzett, oroszul beszélő gyermeke. Társa, Twila (Richardson) egy kisvárosi lány, aki éppoly nyers, mint amilyen rettenthetetlen. Együtt munkálkodnak egy hatalmas hidegháborús összeesküvés leleplezésén és férjeik meggyilkolásának megoldatlan rejtélyén.

Reklám 1

A mai bemutatóval kettő epizód lett elérhető a SkyShowTime kínálatában, utána pedig hetente érkeznek az új részek a platformra. A 8 részes történelmi sorozatban egyébként magyar színészeket is listáz az IMDb profilja az alkotásnak, például Fehér Panna és Mácsai Pál is feltűnik néhány epizódban majd. Ha ez nem lenne elég, még magyar szinkront is készítettek hozzá, így mindenki számára könnyen élvezhető az alkotás.