A széria producere nem tett le teljesen a folytatásról.
Napokkal ezelőtt érkezett a hír, miszerint csupán egy évad után elkaszálta a Netflix az Újoncok című sorozatát. Bár a széria pozitív fogadtatásban részesült a kritikusoktól, a hírek szerint belső támogatottsága is volt a streaming platformnál, és a nézettsége is jó volt, mégsem rendelték be a folytatást. Ez pedig nemcsak a rajongóknak okozott csalódást, hanem a készítőknek is, akik úgy tervezték, jönni fog a második évad.
Az alkotás egyik főproducere úgy fogalmazott, lesújtotta, hogy nem rendelték be a második évadot, de hálás, hogy egyáltalán megvalósulhatott a sorozat.
Hálás vagyok, hogy egyáltalán elkészíthettük a sorozatot, és nem is lehetnék rá büszkébb
– nyilatkozta Brent Miller a Variety-nek.
A producer arról is mesélt egy kicsit, mire számíthattunk volna a folytatásban.
A készítője, Andy Parker az elejétől azt tervezte, hogy a második évadban háborúba mennek a srácok
– árulta el.
Ennél többet azonban nem oszott meg a tervekről, ez pedig nem vétletlen. Reménykedik ugyanis, hogy sikerül új otthont találni a sorozatnak, és a Netflix helyett egy másik platformon folytatódhat majd. Különösen fontos az alkotás a készítői számára, hiszen ez volt az utolsó projekt, amin a 2023-as halála előtt dolgozott a producer Norman Lear. Miller elmondása szerint ő is arra biztatná a producertársait, hogy harcoljanak a második évadért.
Tisztában volt vele, hogy folyton elkaszálnak sorozatokat különböző üzleti okokból, de arra bátorítana engem, a producertársaimat, és a Sony-t, hogy a színészeink, az íróink és a producereink érdekében minden követ mozgassunk meg, hogy új otthont találjunk a szériának
– nyilatkozta.

Hozzátette, hogy a harcban a rajongók is nagy szerepet játszanak.
És persze a rajongókat is arra bátorítaná, hogy hallassák a hangjukat, amilyen hangosan csak lehet, hogy megvalósulhasson a második évad, bárhol is és bármikor is legyen ez.
Az Újoncok október elején startolt el a Netflixen. A széria két főszereplője a céltalanul sodródó Cameron Cope, aki titkolja, hogy meleg, és az ő legjobb barátja, a heteroszexuális Ray McAffey. Cameron hirtelen felindulásból bevonul a haverjával a seregbe, csakhogy 1990-ben járunk, az amerikai tengerészgyalogság kíméletlen közegében, amikor melegnek lenni még illegális volt a hadseregben. A kiképzőtábor szó szerinti és lelki értelemben vett aknamezőin haladva a fiatalok váratlan barátságokat kötnek, és egy olyan rendszerben kénytelenek szembenézni valódi önmagukkal, amely a végsőkig hajtja őket.
A sorozatban, mely egyébként Greg Cope White The Pink Marine című önéletrajzi könyvén alapszik, olyan színészeket láthatunk, mint a 13 okom volt sztárja, Miles Heizer, Liam Oh, Kieron Moore, Dominic Goodman, Angus O’Brien, Blake Burt vagy éppen Rico Paris.



