Make You Mine, Reckless, Baby, Dear Society, BOYSHIT, yes baby és még sorolhatnánk Madison Beer slágereit, de valószínűleg a 26 éves énekesnőt nem kell bemutatni senkinek sem, aki kicsit is jártas a popkultúra modern világában. Karrierje egészen 2012-ig nyúl vissza, amikor még feldolgozásokat osztott meg YouTube-on, majd pedig Justin Bieber szerződtette. Ezóta pedig teljesen kinőtte magát és a világ egyik legfelkapottabb énekes-dalszerzője lett Beer, aki rajongók millióit varázsolta el bársonyos hangjával és sajátos történetmesélésével dalain keresztül. Őszinte, nyers és fülbemászó melankolikus popzenéjét több, rádióbarát dallal is vegyítette az elmúlt években, ezzel is erősítve széles rajongói táborát, akikkel egyébként kifejezetten jó kapcsolatot sikerült kiépítenie az évek során.
Madisonnal bő egy hónapja, egy borongós koraesti novemberi napon ültünk le beszélgetni – az időeltolódás miatt nálunk már inkább este volt, amíg nála még csak akkor ugrottak fejest a délutánba. Beer pedig pont olyan, mint amilyennek elképzeltük: kedves, beszédes és érezhetően szívesen osztja meg gondolatait munkájáról, amiről egyébként kiderült, hogy szinte el sem hiszi, hogy ez lehet az élete. Az interjú során mesélt nekünk január 16-án megjelenő harmadik lemezéről, a locketről, arról, hogy a 14 éves énje biztosan egy atom menő embernek tartaná, sőt, játszottunk is vele és még üzent is rajtunk keresztül a magyar rajongóinak. Na, meg persze az sem maradhatott el, hogy magyarul tanítottuk… és még egy ígéretet is tett azzal kapcsolatban, hogy mikor látogatja meg hazánkat karrierjének első magyar interjújában a művésznő – exkluzív Madison Beer interjú.
Az előző két albumod, a Life Support és a Silence Between Songs nehezebb és sötétebb témákat dolgoztak fel, a közelgő, locket című korongod kislemezeivel viszont úgy érzem, egy vidámabb, gondtalanabb korszakba léptél be. Mi inspirálta ezt a váltást a művészetedben?
Nagyon jó kérdés, ez tényleg így van. Úgy érzem, a Silence Between Songs-zal elértem azt, amit el szerettem volna. Leginkább történeteket szerettem volna mesélni vele, és megmutatni az életem olyan részeit, amit talán még korábban nem tettem. Ezt nehéz lett volna átadni nagyon popos stílusban. Izgatottan ugrottam fejest ebbe az albumba, mert nem éreztem túl nagy nyomást arra, hogy mindent elmagyarázzak, ha ez így érthető. Az előző lemezemen el akartam mesélni a történetemet, és elmagyarázni, miken mentem keresztül. Ennél az albumnál pedig úgy voltam vele: oké, ezt már megtettem, akkor most szórakozhatok is egy kicsit. Persze még mindig a történetemet mesélem el, és mindig megtalálom a módját annak, hogy mély legyek, de most sokkal szabadabbnak érzem magam.
Mi a kedvenc emléked a locket album munkálatairól?
Az első, ami beugrik, az az Angel Wings című dal készítése, mert nagyon gyorsan megírtam. Mindig mindent túlgondolok, és általában elég könnyen elveszek a gondolataimban, szóval extrán jó érzés volt számomra ilyen gyorsan megírni egy dalt. Nagyjából fél óra volt az egész. Ilyen még soha nem történt velem. Ennek az élménynek köszönhetően döbbentem rá, hogy wow, tudok dalokat írni.
Mit szeretnél, ha az emberek elraktároznának a lemezből, miután meghallgatták az elejétől a végéig?
Remélem, egyszerűen kialakítják vele a saját kapcsolatukat. Remélem, legalább annyira tetszik majd nekik, mint amennyire nekem. Mindig nagyon izgalmas számomra, amikor az emberek a saját élményeik által kapcsolódnak a dalaimhoz. Például írok egy dalt, nem is tudom, egy régi párkapcsolatomról, és valaki más ezt a szüleivel való kapcsolatára ülteti át. Tudod, valami olyan konkrét dologra, ami nem az, amiről eredetileg írtam, de meghallják a dalszöveget, és nekik az jön le belőle. Ezt mindig is elképesztően menőnek találtam. Szerintem tényleg nagyon király dolog, amikor az ember ír egy dalt valami konkrét dologról, aztán valaki meghallja, és teljesen más jelentést kap számára.
Nagyon fiatalon csöppentél bele a zeneiparba, és azóta nagy utat jártál be. Mit gondolsz, a 14 éves Madisonnak mi lenne a véleménye a locket-ről, és arról, ahol most tartasz a karrieredben?
Te jó ég. A 14 éves Madison valószínűleg azt gondolná, hogy nagyon menő vagyok, ami szuper érzés. Azt gondolná, hogy nagyon menő vagyok, és nem csak a karrierem miatt. Szerintem, ha a 14 éves énem találkozott volna a mostani énemmel, azt gondolta volna, hogy: úristen, pontosan olyan akarok lenni, mint az a lány. Mert kedves, és vicces, és megvan benne minden olyan tulajdonság, amiről azt gondolta, hogy benne nincsen meg. Mostanra eljutottam oda, hogy tényleg becsülöm azt, aki vagyok, és ezt nem is félek kimondani. Keményen megdolgoztam azért, hogy ez így legyen. Ami a karrieremet illeti, nem hinné el, hogy felléptem a Radio City-ben és a Greekben, és azt sem, hogy 22 millió havi hallgatóm van. Azt mondaná: csajszi, ez most komoly? Összességében azt gondolná, hogy ez a lány tényleg nagyon kedves, minden rendben van az életében, és alig várná, hogy egy nap ő lehessen.
Imádom a válaszod. Turnéra is indulsz a lemezzel, és reméljük, ezúttal Magyarországon is fellépsz, hiszen még soha nem jártál nálunk. Mi az első dolog, ami eszedbe jut, ha Magyarországra gondolsz?
Magyarországon van Budapest, ugye? Bocsi, földrajzból nem vagyok a legjobb. Az első dolog, ami eszembe jut… Nem fogok hazudni, tulajdonképpen semmit nem tudok Magyarországról és Budapestről, de szeretnék egyszer eljutni hozzátok. Rengeteg város van, ahová még nem jutottam el. És persze rengeteg városban jártam már, mindig azt mondom, hogy úgy érzem, az egész világot körbeutaztam, de aztán rájövök, hogy csomó helyen nem jártam még. Soha nem jártam még Dél-Amerikában, soha nem jártam még Budapesten… Csomó helyen nem jártam még, ahová remélem, hogy egyszer eljutok. Szóval vettem a visszajelzést, és ígérem, egy nap ellátogatok hozzátok.
A zenéd, legyen szó a mélyebb, személyesebb dalaidról, vagy a könnyedebb, bulizósabb számaidról, tényleg át tudja segíteni a rajongóidat a sötétebb időszakaikon. Téged mi dob fel, ha egy kicsit magad alatt vagy?
Hű. Őszintén, mindig igyekszem megélni az érzéseimet. Régebben gyakran úgy gondoltam, felül kell kerekednem azon, ha éppen nem volt túl jó napom, vagy nehéz időszakomban voltam. Úgy voltam vele, hogy ennek véget kell vetnem. De én úgy tudom a legjobban feldolgozni a dolgokat, ha tényleg feldolgozom őket, és nem pedig elkerülöm őket, vagy nem veszek róluk tudomást, vagy csak próbálom legyűrni az érzéseimet. Szerintem, ha valahogy érzed magad, annak nyilvánvalóan oka van, így érdemes elgondolkozni rajta, és egy kicsit hagyni, hogy dolgozzon benned. Tapasztalatom szerint, ha hagyom magamnak, hogy tényleg feldolgozzam az érzelmeimet, a végén sokkal jobban jövök ki belőle. Nekem személy szerint nem tesz jót, ha elfutok előlük. Ez az én módszerem. Persze azért van pár dolog, ami feldob. Imádok beülni a kádba. Az nyugtat meg a legjobban, ha éppen rossz napom van, vagy rám tör a szorongás, vagy bármi. Kikapcsolom a telefonomat, beülök egy kád forró vízbe, és 20 percre csak becsukom a szememet, vagy épp nézek egy sorozatot vagy filmet. Ettől tuti, hogy jobban fogom érezni magam. Ha nem is leszek tőle 100%-os, de egy kicsit jobb lesz tőle. Szerintem fontos, hogy mindenkinek legyen valami, amitől jobban érzi magát, még akkor is, ha nem jön tőle teljesen rendbe, de egy kicsit tud segíteni neki.
Szoros és különleges kapcsolatod van a rajongóiddal. Mi a legfontosabb dolog, amit tanultál tőlük?
Te jó ég, amit tanultam tőlük… Nagyon sokukkal együtt nőttem fel. Azt tanultam tőlük, hogy a valódi kapcsolódás átíveli a nyelveket, a kort, és mindenféle korlátot, amit a társadalom szab. A zene és a valódi kapcsolódás mindent átível. A turném mutatta meg nekem igazán, hogy ez mennyire igaz. Tavaly jártam pár városban, ahol a meet & greeten voltak olyan rajongók, akik egyáltalán nem beszéltek angolul. Találkoztunk, és semmit nem tudtak mondani nekem, de mégis egy nagyon kedves pillanaton osztoztunk. Aztán jött a koncert, és a dalaim minden sorát énekelték. Csodálatos érzés volt, csak annyit tudok rá mondani, hogy: wow. Tényleg a zene az, ami igazán összehozza az embereket. A kapcsolatunk tényleg mindent átível, amire csak gondolni tudsz. Egyszerűen imádom őket, és nagyon hálás vagyok a kapcsolatunkért.
Készültünk neked egy kis játékkal. Kiválasztottam öt dalodat, amiket rangsorolnod kéne anélkül, hogy tudnád, mi a következő.
Játsszunk!
Az első a Make You Mine.
Előadni, vagy csak úgy általában?
Csak úgy általában.
Második. Nem fogom ilyen gyorsan odaadni az első helyet.
A második az Envy the Leaves.
Látjátok? Első. Egyszerűen imádom ezt a dalt, szóval ez lesz az első helyen.
Tényleg csodálatos dal. A következő a bittersweet.
Legyen a harmadik.
Reckless?
Baszki. Negyedik.
És az utolsó a Follow the White Rabbit.
Ötödik. Ez egy elég pontos sorrend lett. Őszintén, ha előre tudtam volna mind az öt dalt, valószínűleg ugyanígy rangsoroltam volna őket. Talán a bittersweet-et raktam volna a Make You Mine helyére, de így is tökéletes.
És végül, üzennél valamit a magyar rajongóidnak?
Szeretlek titeket, srácok. Sajnálom, hogy még nem jutottam el hozzátok, de ígérem, egyszer el fogok. Köszönöm, hogy ilyen kedvesek vagytok és támogattok, és alig várom, hogy hallhassátok az albumot. Szeretlek titeket!
