Három budapesti moziban nézhetjük meg a dokut.
Ismét meghódítja a mozikat LISA. Két éve a BLACKPINK BORN PINK turnéját bemutató koncertfilm elevenedett meg a mozivásznon, most pedig egyedül a thai rapperé a főszerep, és a rajongói minden eddiginél közelebb kerülhetnek hozzá. Mától nézhető a magyar mozikban is a sztár Always Lalisa című dokumentumfilmje.
Az alkotást három budapesti mozi tűzte műsorra: a Pólus Mozi, a GoBuda Mozi, és a Lurdy Mozi. A Lurdyban ma, azaz október 12-én, 19 órától, és október 17-én, szombaton 11 órától és 14 órától, a GoBudában ma 19 órától és október 17-én 11 órától, a Pólusban pedig ma 19 órától, és október 17-én 14 órától vetítik a filmet.

A leírása szerint az Always Lalisa bensőséges, érzelmes és őszinte betekintést enged a sztár életébe. Bemutatja, ahogy LISA megírja, felveszi és kiadja az első szólóalbumát, az Alter Ego-t, színészként debütál A Fehér Lótusz harmadik évadában, majd felkészül az első nagy szólófellépésére a 2025-ös Coachellán.
A Thaiföldön született énekes-rapper mindössze 14 éves volt, amikor elhagyta otthonát, hogy Dél-Koreában, a kemény és szigorú K-pop-képzés keretein belül kezdjen készülni az előadói pályára – erről az élményéről könnyek között mesél a filmben. Évekkel később igazi világsztárrá vált, ám a saját útjának a kitaposása, különösen a nyugati zeneiparban, teljesen újfajta nyomással jár.
A mozis premier után a későbbiekben a YouTube Premiumra kerül majd fel a doku.
Egyébként nem ez az egyetlen esemény, amit LISA magyar rajongói várhatnak. Október 23-án érkezik az előadó legújabb EP-je, a PRESS PLAY, melyet néhány szerencsés fan már a megjelenés előtt, október 22-én meghallgathat egy listening party keretein belül.



