Ő a második szereplő, akit bejelentenek a szériához.
Kezd körvonalazódni a Doktor Szöszi előzménysorozata, az Elle szereplőgárdája. Idén februárban jelentették be, hogy a fiatal Elle Woods bőrébe Lexi Minetree bújik majd, most pedig az is kiderült, ki fogja alakítani az ikonikus karakter anyukáját. Evát nem más hozza el a képernyőre, mint June Diane Raphael. A színésznő az Instagram oldalán úgy fogalmazott, hogy nagyon izgatott a szerep miatt.
Eva nem csupán Elle édesanyja, hanem a példaképe is. Gyakorlatias, mindig tökéletes, és mindent megtesz azért, hogy minden más is az legyen körülötte. A filmekben Tane McClure játszotta a kataktert, és elég kevés szerepe volt bennük. A történetben egyébként ő, és Elle édesapja megpróbálták lebeszélni a lányukat arról, hogy a Harvardra menjen.
A 45 éves June Diane Raphael neve olyan alkotásokból lehet ismerős, mint a BoJack Horseman, a Grace és Frankie, A csajok háborúja, vagy éppen a Zodiákus.
Nem ez lesz az első, hogy a színésznő együtt dolgozik Reese Witherspoonnal. Szerepelt ugyanis a The Morning Show című sorozatban, melyben játszik Reese is, és a produceri munkálatait is ő látja el.

Hamarosan indul a forgatás
Az Elle a Doktor Szöszi filmek előtt fog játszódni, és tinédzser Elle Woods gimis éveire fókuszál majd. A sorozat, melynek az egyik producere maga Reese Witherspoon, a Prime Video-n lesz majd látható. A forgatás a tervek szerint még ebben a hónapban, márciusban kezdetét veszi.
Az alkotás első két epizódját Jason Moore rendezi majd, akinek a 2012-es Tökéletes hang című filmet is köszönhetjük. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikorra tervezik a premiert. Azonban, ha jól haladnak a munkálatok, akár már idén nyáron is képernyőre kerülhet a sorozat.
A harmadik film, és egy másik sorozat is tervben van
Nem az Elle az egyetlen Doktor Szöszi-hez fűződő alkotás, ami tervben van. Már lassan hét éve elkezdtek dolgozni egy harmadik mozifilmen, ami lehetséges, hogy a kedvenc ügyvédnőnket anyaként mutatná be. A filmről, és arról, hogy hogyan állnak a munkálatai, szinte semmi hír nem érkezett azóta, azonban ez nem azt jelenti, hogy elvetették az ötletet. Két éve az MGM még azt nyilatkozta, hogy a jövőben el fog készülni.

De ez még nem minden: az Amazon MGM Studios és Reese produkciós cége, a Hello Sunshine még tovább bővítenék a franchise-t egy második spin-off sorozattal. Erről tavaly annyit árultak el, hogy akkor még csak az ötletelés folyamata zajlott, és az is nagyon kezdeti szakaszban volt.
A Doktor Szöszi 2001-ben jelent meg Amanda Brown regénye alapján. Az alkotásban Reese Witherspoon egy tetőtől talpig rózsaszín lány, Elle Woods karakterét alakította, aki a Harvard jogi karára ment, hogy visszanyerje a pasiját. Ennél azonban sokkal többet ért el. A film igazi klasszikussá vált a popkultúrában, és a színésznőből valódi szupersztárt faragott. A folytatás két évre rá érkezett meg, ami szintén nagy sikernek örvendhetett.