Megvan, ki fogja alakítani a fiatal Elle Woods-t a Doktor Szöszi előzménysorozatában

Ez lesz a színésznő első főszerepe.

Hamarosan indulDoktor Szöszi előzménysorozatának a forgatása, most pedig az is kiderült, ki fogja alakítani benne a fiatal Elle Woods-t. Reese Witherspoon jelentette be az Instagram oldalán, hogy az Elle című széria főszerepében Lexi Minetree-t láthatjuk majd. 

Engedjétek meg, hogy bemutassam az új Elle Woods-t! Rengeteg csodás alakítást láttunk az Elle szereplőválogatásai során, és végre megtaláltuk a tökéletes Elle-t. Ismerjétek meg Lexi Minetree-t

írta.

Nagy lehetőség ez a fiatal színésznő számára, hiszen ez lesz az első főszerepe. 

Az agyam eldobom, azt sem tudom, hol kezdjem. Köszönöm Reese Witherspoonnak, hogy átadta nekem Elle Woods-t. Már most imádom, és ígérem, jó kezekben lesz nálam

– írta az Instagram oldalán.

Márciusban indul a forgatás

Az Elle a Doktor Szöszi filmek előtt fog játszódni, és tinédzser Elle Woods gimis éveire fókuszál majd. A sorozat, melynek az egyik producere maga Reese Witherspoon, a Prime Video-n lesz majd látható. A forgatás márciusban indul, arról azonban egyelőre nincs hír, hogy mikorra tervezik a premiert.

Lexi Minetree hozza majd el a fiatal Elle Woods-t a képernyőre.

A harmadik film, és egy másik sorozat is tervben van

Nem az Elle az egyetlen Doktor Szöszi-hez fűződő alkotás, ami tervben van. Már lassan hét éve elkezdtek dolgozni egy harmadik mozifilmen, ami lehetséges, hogy a kedvenc ügyvédnőnket anyaként mutatná be. A filmről, és arról, hogy hogyan állnak a munkálatai, szinte semmi hír nem érkezett azóta, azonban ez nem azt jelenti, hogy elvetették az ötletet. Két éve az MGM még azt nyilatkozta, hogy a jövőben el fog készülni.

De ez még nem minden: az Amazon MGM Studios és Reese produkciós cége, a Hello Sunshine még tovább bővítenék a franchise-t egy második spin-off sorozattal. Erről tavaly annyit árulta el, hogy akkor még csak az ötletelés folyamata zajlott, és az is nagyon kezdeti szakaszban volt.

Doktor Szöszi 2001-ben jelent meg Amanda Brown regénye alapján. Az alkotásban Reese Witherspoon egy tetőtől talpig rózsaszín lány, Elle Woods karakterét alakította, aki a Harvard jogi karára ment, hogy visszanyerje a pasiját – ennél azonban sokkal többet ért el. A film igazi klasszikussá vált a popkultúrában, és a színésznőből valódi szupersztárt faragott. A folytatás két évre rá érkezett meg, ami szintén nagy sikernek örvendhetett.