A két sztár az It Ends With Us – Velünk véget ér című filmben volt főszereplő, most viszont perre mennek egymás ellen.
2024 egyik legnagyobbat menő filmjeként tartja számon a nagyközönség a Blake Lively és Justin Baldoni nevével fémjelzett It Ends With Us – Velünk véget ér című alkotást. A filmben Lily (Blake Lively) új életet kezdett, nem volt könnyű gyerekkora, bőven van mit elfelejtenie, de minden rosszon sikerült túllépnie, Bostonba költözött, ahol új, boldog élet várja…
A friss hírek szerint, Blake több okból is perre viszi kollégáját – ez talán nem is annyira meglepő, hiszen aki követte a film körüli eseményeket, az tudhatja, hogy a forgatás utáni promóciós körök itt sem voltak fenékig tejfelek, ugyanis Lively nem volt hajlandó együtt mutatkozni a színészgárda nagy részével, köztük Baldonival sem. Hasonló eset történt a Nincs baj, drágám bemutatóján is korábban.

Komoly vádakkal támadja Blake Lively Justin Baldonit
A TMZ jutott hozzá a hivatalos iratokhoz, melyek szerint Blake Lively keresete Justin Baldoni ellen egy találkozóra hivatkozik, amelyet az It Ends with Us – Velünk véget ér forgatása során tartottak, hogy megoldják a munkahelyi feszültségeket és az ellenséges légkört.
A kereset szerint a megbeszélés célja az volt, hogy megnyugodjanak a kedélyek. A dokumentumok szerint a meetingek során olyanokról volt szó, hogy Justin ne mutogasson több, meztelen női testet Lively-nek, ezenkívül említést tesz Baldoni állítólagos „pornográfia-függőségéről”, szexuális kalandokról szóló beszélgetésekről, a szereplők testi adottságaival kapcsolatos megjegyzésekről, Lively testsúlyára vonatkozó kérdésekről, valamint az elhunyt édesapjára tett megjegyzésekről. Lively szexuális zaklatás miatt, illetve a hírnevének megrongálása miatt perelte be a színészt.
Blake Lively megszólalt
Remélem, hogy a jogi lépésem segít fellebbenteni a fátylat ezekről a baljós megtorló taktikákról, amelyekkel azoknak ártanak, akik felszólalnak a visszaélésekkel szemben, és segít megvédeni másokat, akiket esetleg célba vehetnek.

Baldoni ügyvédje válaszol
Justin ügyvédje elég hamar, néhány órán belül kiadott egy közleményt a Variety számára, ahol reagálnak a vádakra:
Szégyenletes, hogy Lively kisasszony és képviselői ilyen súlyos és teljes mértékben hamis vádakat fogalmaznak meg Baldoni úrral, a Wayfarer Studios-szal és annak képviselőivel szemben. Ez nem más, mint egy újabb kétségbeesett kísérlet arra, hogy „helyrehozza” azt a negatív megítélést, amelyet saját megjegyzései és cselekedetei váltottak ki a film kampánya során. Az interjúk és sajtóesemények, amelyek nyilvánosan, valós időben és vágatlanul zajlottak, lehetőséget adtak az internet közönségének arra, hogy saját véleményüket alakítsák ki. Ezek az állítások teljesen valótlanok, felháborítóak és szándékosan botránykeltőek, azzal a céllal, hogy nyilvánosan ártson és újra felszítsa a médiában már elcsitult hírverést.
Igaz, a Sony még nem kommentálta az eseményeket, annyi biztos, hogy nem látszik nyugodni a helyzet a film és a két színész között, így biztosan lesz még folytatása a történetnek.