Két részletben kapjuk majd meg az új epizódokat.
Nemrég ért véget az Outer Banks várva várt negyedik évadának a forgatása, és azt már korábban elárulta a Netflix, hogy még idén nézhetjük az új részeket, most pedig a premier pontos dátumáról is lehullott a lepel – igaz, idő előtt. A streaming platform ugyanis nem jelentette be még hivatalosan a megjelenés dátumát, azonban a médiának szánt oldalára egy rövid időre felkerült, valószínűleg véletlenül.
Eszerint az új évadot két részletben kapjuk majd meg. Az első öt rész október 10-től lesz nézhető, míg a második öt kicsit több, mint egy hónappal később, november 14-én kerül fel a Netflixre.
És hogy mire számíthatunk az új epizódokban? A harmadik évad végével egy fejezet lezárult a főhősök életében, és több, mint egy év eltelt azóta, hogy megtalálták az elveszettnek hitt kincset. Még mindig nem dolgozták fel teljesen Ward (Charles Esten) és Big John (Charles Halford) halálát, de igyekeznek ünnepelni a győzelmüket, amit kemény munka árán értek el.
A negyedik évaddal egy új kincsvadászat veszi kezdetét, és a John B-t alakító Chase Stokes elmondása szerint visszatérnek vele a sorozat gyökereihez.
Az íróink sokat beszéltek arról, hogy mekkora igény volt arra a hitelességre és a karakterekre, amiket az első évad nyújtott. Azt gondolom, ilyen téren jó munkát végeztek ezzel az évaddal is
– mesélte.
Az összes, már jól ismert főszereplő visszatér a képernyőre, így Chase mellett többek között Madelyn Cline, Madison Bailey, Rudy Pankow, Jonathan Daviss, Carlacia Grant, Drew Starkey, Austin North, és Fiona Palomo is.