Nem sok idő kellett hozzá, hogy mindenkit meggyőzzön a sztár.
Lady Gagát több, mint 15 évvel ezelőtt énekesnőként ismerte meg az egész világ, de azóta színészként is bizonyított már. A 2018-as Csillag születik című filmben nyújtott alakítását mindenki megkönnyezte, a 2021-es A Gucci-házban pedig szintén meggyőzően hozta Patrizia Reggiani karakterét a mozivászon. A sztár következő filmje, a Joker: Kétszemélyes téboly idén ősszel érkezik, az alkotás szereplőválogatója pedig most elárulta, hogy ő először nem Gagát szerette volna Harley Quinn szerepére, de nem kellett sok idő hozzá, hogy belássa: mégis jó választás volt.
Francine Maisler nemrég egy cseh filmfesztiválon vett részt, ahol egy másfél órás beszélgetést tartottak vele. Természetesen szóba jött a Joker második része is, mellyel kapcsolatban elmondta, hogy igencsak meglepték Gaga színészi képességei.
Hihetetlenül jól játszik a filmben, mindenkit le fog venni a lábáról. Először nem Gagát akartam a szerepre, nem az én ötletem volt, hogy vele dolgozzunk. A rendező, Todd Phillips javasolta. De annyit elmondhatok, hogy nagyon meglepett, mert nagyon jól játszik. Teljesen ledöbbentem tőle
– kezdte.
Hozzátette, hogy tisztában volt azzal, hogy a Csillag születikben csodálatosan játszott, de először nem gondolta volna, hogy egy ennyire más szerepben is megállja a helyét, ráadásul Joaquin Phoenix mellett.
Persze, mindannyian tudtuk, hogy milyet alakított a Csillag születikben, de én úgy voltam vele, hogy az az ő terepe volt. Ott tulajdonképpen önmagát hozhatta. De itt… Elképesztően jó. Joaquin is hatalmasat alakít, de az, hogy Gaga tudta tartani vele a lépést, és közben valóságos volt, nem veszett el a szerepben, azt bizonyítja, mennyire tehetséges.
Bár a Joker második része az idei év egyik legjobban várt filmje, eddig nem sokat tudunk róla, csupán annyit, hogy egy jukebox musical lesz. Az első ízelítő előzetest idén áprilisban kaptuk meg hozzá, azonban abból sem derült ki szinte semmi a történetéről.
Az év elején egyébként egy kaszkadőr mesélt arról, milyen volt Gagával dolgozni az alkotás forgatásán, és csupa dicsérő szavakkal illette a sztárt.
A Joker: Kétszemélyes téboly október 3-án kerül a hazai mozikba.