Budapesti koncertjén is felcsendült már Alessandra új dala

Megérkezett a Supposed to Be!

Igazán eredményes évet tudhat magáénak a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál egyik legnagyobb sztárja Alessandra, aki az év elején a Dürer Kertben lépett színpadra hazánkban. Az énekesnővel akkor a MUSICDAILY is készített interjút, illetve a buliról is hoztunk egy élménybeszámolót.

A művésznő úgy nyilatkozott a dalról, hogy: „a cím mindent elmond. A dal a szabadságról szól, arról a lehetőségről, hogy az legyél, aki vagy, és légy is rá büszke. A dal azt tükrözi, hogyan változott meg az életem, miután Olaszországból Norvégiába költöztem. Az egyedüllét lehetővé tette, hogy még jobban megismerjem önmagam. Úgy érzem, hogy ez a dal az önmagam megélése és felfedezése iránti büszkeséget jelképezi, és megfelelő kérdéseket teszek fel az identitásomról. Remélem, ez a dal segít az embereknek elfogadni önmagukat, figyelembe véve a jót és a rosszat. Remélem, hogy a „Supposed To Be” híd lesz az LMBTQ+ közösség felé, az önszeretet és a szabadság üzenetével, szeress, akit csak akarsz! A szerelem szerelem.” Érdekesség, hogy Alessandra a budapesti koncertjén bújt elő édesapja előtt, ugyanis ő is jelen volt a magyarországi koncerten.

Hamarosan várható az előadó debütáló lemeze is, de előtte biztosan több dalt is hallhatunk majd stúdióverzióban is, melyek már felcsendültek korábban a Dürer Kertben.