Itt a Cuckoo című horror első előzetese Hunter Schafer főszereplésével

A magyar premierről egyelőre nincs hír.

Hunter Schafer nevét az Eufória című sikersorozatnak köszönhetően ismerte meg a világ, aminek a folytatása körül egyébként jelenleg áll a bál, ezt követően pedig láthattuk Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája című alkotásban, mely a napokban került fel a Netflixre. Bár az imént említett film előbb került a mozikba, a színésznő első filmje, amit forgatott, a Cuckoo című horror volt, mely idén érkezik. Az első ízelítőt februárban kaptuk meg hozzá, most pedig a teljes első előzetese is megérkezett.

A kicsit több, mit két perces videóban egy furcsa lény üldözi a főszereplőt alakító Huntert, és már ebből kiderül, hogy egy elborult és érdekfeszítő alkotásra számíthatunk.

A történet szerint a 17 éves Gretchen vonakodva hátrahagyja az amerikai otthonát, hogy az édesapjával éljen, aki nemrég költözött a bajor Alpokba, egy üdülővárosba az új családjával. Az új otthonukba érve az apa főnöke, König úr fogadja őket, aki furcsa érdeklődést mutat Gretchen néma féltestvére, Alma iránt. Szemmel láthatóan valami nagyon nincs rendben ebben a nyugodtnak tűnő üdülőparadicsomban. Gretchent különös hangok és véres látomások gyötrik, addig, amíg fel nem fed egy megdöbbentő titkot, melynek köze van a családjához.

Hunter mellett feltűnik még a filmben többek között Dan Stevens, Jessica Henwick, Márton Csókás, Greta Fernández, és Àstrid Bergès-Frisbey is.

Németországban, ahol a forgatás is zajlott, július 18-án kerül sor a premierre, míg az Egyesült Államokban augusztus 9-én lesz a bemutató. Az USA-ban egyébként eredetileg május 3-án került volna a mozikba, ám végül pár hónappal eltolták a dátumot. Arról egyelőre nincs hír, hogy hazánkban mikortól nézhetjük a filmet.