Zara Larsson újra David Guettával alkotta meg slágergyanús dalát

Egy másodpercet sem hajlandó pihenni Zara Larsson, aki nem olyan rég jelentette be, hogy 2024-ben érkezik első filmje, A Part of You címmel a Netflixre, közben folyamatosan koncertezik Európa-szerte és új lemezét is szépen lassan felvezeti – olyan dalokkal, mint a Can’t Tame Her vagy az End of Time.

Új kislemezét, az On My Love-ot a francia slágergyáros DJ/producerrel, David Guettával készítette el, melyben egyszerre érezhető a lüktető, ibizai ritmus és a nyár utolsó simogató sugara, na meg persze a Larsson által kedvelt svéd pop-melankólia. Ez egyébként nem az első alkalom, hogy a két szupersztár együtt dolgozna: 2016-ban a This One’s For You c. dalukban már bebizonyították mennyire erős a kémia köztük.

A dalban egyébként Zara testvére, Hanna látható, ugyanis az énekesnő elmondása szerint a dal arról az érzésről szól, amit mindennap megélünk valamilyen formában: a szeretetről. Azt próbálja megfogalmazni és megmutatni, hogy milyen fontosak az emberi kapcsolatok a hétköznapi életben, legyen az a családdal való kötelék, plátói szerelem, vagy egy életre szóló elköteleződés.