Cole Sprouse: 10 év múlva sokkal jobban fogják értékelni az emberek a Riverdale-t, mint most

A színész bevédte a sorozatot.

Egy pár nappal ezelőtt megjelent interjúban még arról beszélt Cole Sprouse, hogy a legtöbb Riverdale színész készen áll maga mögött hagyni a sorozatot, ennek ellenére azonban már biztosan érkezni fog a hetedik évad, ami egyébként nagy valószínűséggel az utolsó is lesz egyben. A színész kommentje után az internet elkezdte az ilyen és ehhez hasonló mémek gyártását, hogy Cole hogyan reagált a hetedik évad berendelésére, azonban most a New York Times-nak azt nyilatkozta, ez azért túlzás.

Elmondása szerint nem teljesen igaz az, hogy zavarná, hogy még egy évig szerepelnie kell a szériában, mi több, arra is utalt, hogy szerinte egy kissé alulértékelt a Riverdale.

Úgy gondolom, az internet azt hiszi, hogy csak azért, mert ennyire őrült a sorozat, kicsit rosszabbul kezeljük a dolgokat mi, a szereplők, mint ahogy az a valóságban van. Könnyű elfelejteni, hogy az emberek szeretik a Riverdale-t, és szerintem 10 év múlva sokkal jobban is fogják értékelni, mint most

– mondta.

Az Archie Comics képregény sorozaton alapuló széria 2017-ben, több, mint 5 éve startolt el, és az elején szinte kultuszszerű követőtáborra tett szert. A rajongók akkoriban alig várták, hogy érkezzenek az új részek, mostanra azonban már sokan kiábrándultak belőle, ami a nézettségén is meglátszik. Ennek az okai között szerepelnek az egyre őrültebb történések, például, hogy Betty (Lili Reinhart) és Archie (KJ Apa) már szupererővel rendelkeznek, az ellentmondások a cselekményben, és az olykor az egyesek szerint silányan megírt forgatókönyv.

Mindezek ellenére Cole-nak nincs ellenére egy új évad, aminek többek között egy nagyon egyszerű oka is van:

Elég nagyképűség lenne tőlem, ha azt mondanám, hogy még egy évadnyi anyagi stabilitás nem hangzik jól számomra. De nem fogok hazudni, a mémeken azért jókat nevetek.

Jelenleg a sorozat hatodik évada fut, aminek az új részei hétfőnként válnak elérhetővé a hazai Netflixen, arról pedig egyelőre nincs hír, hogy a hetedik évad mikor érkezik majd.