© Micaiah Carter

Már el is kezdte forgatni új sorozata 2. évadát Selena Gomez

Nem pihen az énekes-színésznő!

Idén augusztus végén debütált Selena Gomez legújabb sorozata, az Only Murders in the Building a Hulu streaming szolgáltatón, ami egyelőre sajnos hazánkban még nem elérhető. Azon országokban azonban, ahol igen, egyenesen tartolt a széria: egyaránt imádták a nézők, és a kritikusok is, így valószínűleg nem ért senkit meglepetésként, mikor bejelentették, hogy érkezik belőle a második évad.

Most pedig azt is megtudhattuk, hogy Selena már forgatja is az új részeket New York-ban! Az énekes-színésznő egy videó üzenetet küldött a szépségápolási márkája, a Rare Beauty dolgozóinak „Friendsgiving” alkalmából, és ebben kotyogta ki a hírt.

Nagyon szomorú vagyok, amiért nem lehetek ott veletek a Rare Beauty legelső Friendsgiving-jén, de éppen New Yorkban vagyok, és az Only Murders in the Building második évadát forgatom

– mondta a videóban.

Az első évad augusztus 31-én premierelt a Hulu-n az első három résszel, utána pedig hetente jelentkezett egy-egy új epizóddal. Összesen 10 részből állt, így az évadzáróra kereken egy hónappal ezelőtt, október 19-én került sor. Selena mellett főszerepben láthatjuk benne Martin Shortot, és Steve Martint is.

Nem ez az egyetlen alkotás, amivel színészi karrierjét egyengeti az egykori Disney sztár, ugyanis két filmben is feltűnik majd a jövőben: az egyik a Spiral című pszicho-thriller, a másik pedig a Dollhouse című horror film, emellett pedig az HBO Maxen folytatódik a főzőműsora, hiszen berendelték a Selena + Chef negyedik évadát. Annyi biztos, hogy Sel nem fog unatkozni a jövőben sem!