A magányos embertársainak szól Conan Gray új dala

Íme a People Watching!

Megérkezett Conan Gray legújabb dala, mely idén már a harmadik kislemeze. Az önfeledt Overdrive, és a szívszorító ballada, az Astronomy után a mostani, People Watching című szerzemény hangzását tekintve pörgős és fülbemászó, a szövege pedig az énekes magányáról szól, ahogy kívülállóként nézi más emberek boldog kapcsolatát, miközben ő is arra vágyik.

People Watching a magányos embertársaimnak szól, akik szintén azon tűnődnek, milyen is lehet tényleg szerelmesnek lenni. Még soha életemben nem volt kapcsolatom, így már sok éve csak figyelem a tökéletes párokat, akik ülnek a kávézókban, egymás italából isznak, és édes kis semmiségeket suttognak egymásnak. Én csak elképzelni tudom, milyen érzés is lehet ez. Semmit nem szeretek annál jobban, mint nézni őket, ahogy léteznek a saját kis világukban, ahol látszólag semmi másnak nincs helye rajtuk kívül. A dalszövegben pedig olyan dolgokat írtam le, amiket másoktól hallottam, mikor a fősulin a kávézóban néztem az embereket és hallgatóztam

– mesélte az énekes.

A dal társszerzője Conan mellett nem más volt, mint Julia Michaels, és a producere, Dan Nigro, aki az énekes debütáló albuma, a Kid Krow mellett újabban olyan slágerekért volt felelős, mint például a drivers license vagy a good 4 u.

A kislemezhez dalszöveges videó is készült, a hivatalos kisfilmnek pedig hazai idő szerint július 16-án, délután 4-kor lesz a premiere, de addig is az előzetese már elérhető: