Érkezik Olivia Rodrigo debütáló korongja!

Kezd megtelni a nyár eleji naptárunk, pedig még csak alig néhány előadó jelentette be új lemezét.

Olivia Rodrigo olyan sikereket ért el debütáló kislemezével, a drivers license-szel, melyre sokan csak vágyakoznak több évvel a karrierjük kezdete után is. Gyorsan el is készítették hozzá a korongot és egy egész korszakot is felhúznak rá. Úgy tűnik, kell a pénz, miután ironikusan megbírságolták az énekesnőt gyorshajtásért.

Érdekes, hogy az előadóknak jobb esetben hónapokat, máskor éveket kell várniuk, mire életük első lemezét kiadhassák. A legtöbb alkalommal ezt számtalan középlemez és kislemez előzi meg, majd ha azok közül valami hirtelen népszerű lesz, arra húzzák fel az adott előadó első nagylemezét.

Olivia viszont jött, látott és győzött: május 21-én már kezünkben is tarthatjuk a SOUR-t, mely az énekesnő első, teljes anyaga lesz és összesen 11 dalt fog tartalmazni, köztük a fentebb is említettet, valamint legutóbbi deja vu c. dalát is. A dallista érdekessége, hogy mindegyik dalcím kisbetűvel kezdődik hivatalosan. Vajon hallhatunk majd többet a Sabrina Carpenter – Joshua Bassett – Olivia szerelmi-háromszögről?

A korong borítója
  1. brutal
  2. traitor
  3. drivers license
  4. 1 step forward, 3 steps back
  5. deja vu
  6. good 4 u
  7. enough for you
  8. happier
  9. jealousy, jealousy
  10. favorite crime
  11. hope ur ok

Remélhetőleg hamarosan új dalt is hallhatunk a slágergyárostól, addig is: hamarosan érkezik a The High School Musical: The Musical: The Series új évada is, valamint hazánkba is a Disney+ szolgáltató. Íme a második széria előzetese: