© Bella Howard

Jön Anne-Marie és Niall Horan közös dala!

Egy új dal mellé egy bejelentés is érkezett.

Pár hónappal ez előtt jelent meg előző pop kollaborációja Nathan Dawe producer/DJ-nek, akkor a még 4 tagú Little Mix-szel állt össze egy igazán erős kollaborációi erejéig. Most egy újabb brit pop nagyasszonyt sikerült becserkésznie, mégpedig a Strand Fesztivált is megjárt Anne-Marie-t.

Anne-Marie-nek viszont nem ez az egyetlen kollaborációja: pár héttel ez előtt jelent meg a Digital Farm Animals-szal és KSI-al a közöse, most pedig Niall Horan jelentette be, mostmár tényleg érkezik duettjük, miután a rajongókkal már hónapok óta incselkednek. Most is csak annyit tudunk, hogy érkezik, ezt pedig egy közös képpel jelentette be Horan Twitter oldalán.

De nem csak az énekesnő és a DJ jegyzi a Way Too Long-ot, hanem MoStack, brit rapper aki tökéletesen hozza a stílust és egyáltalán nem lóg ki a sorból. Sőt, mondhatni feldobja az amúgy is igazán vidám és kellemes dalt, azzal, hogy több előadót is megemlít részében, például magát Anne-Marie-t, Cardi B-t, illetve a Little Mix Jade-jét is.