Magyar idő szerint hétfőn, hajnali egy órakor veszi kezdetét az idei Grammy Awards díjátadó gála, a zeneipar legnagyobb eseménye. Ennek kapcsán ismét felmerült a kérdés, hogy kik lesznek azok az előadók, akik fel is lépnek a rendezvényen. A pontos listáról már beszámoltunk, ezt ide kattintva érhetitek el.
Az este legnagyobb várományosa Beyoncé volt, aki idén a legtöbb jelöléssel rendelkezik, köztük Az Év Dala és Az Év Felvétele. A kilenc jelöléssel rendelkező énekesnőt természetesen felkérték a fellépésre, a válasz azonban más volt, mint amire a rajongók és a szervezők számítottak. Az előadó visszautasította a felkérést.
A hírt a Recording Academy egyik producere, Harvey Mason közölte a Los Angeles Times magazinnal, miszerint…
Sajnálatos, mert Beyoncé nagy részt képez az Akadémián belül. Nagyon sajnáljuk, hogy nem lesz ott velünk a színpadon
– mesélte Harvey Mason.
A szervezők szerint az idei gála egyébként merőben más lesz, mint az eddigiek. Öt kisebb színpadot láthatunk majd, melyek egy kört alkotva elérik, hogy az emberek minél távolabb állhassanak egymástól. Több előadó a héten már előre felvette az előadásait, azonban többen élőben énekelnek majd a díjátadón hétfőn, hajnali egy órától.