Minden, amit eddig tudunk „A fiúknak, akiket valaha szerettem” 3. részéről

Befejeződnek Lara Jean és Peter Kavinsky kalandjai.

Amikor 2018-ban a Netflix romantikus tinifilmje, a Jenny Han regényén alapuló A fiúknak, akiket valaha szerettem megjelent, mindannyian imádtuk. Mindannyian izgultunk Lara Jeanért és Peterért, mindannyian együtt éreztünk a szerelmes tinilánnyal, hiszen egykor még mi is írtunk legalább egyszer szerelmes levelet…

Ám amíg mi a férfi főszereplő, Noah Centineo Instáját böngésztük, A fiúknak, akiket valaha szerettem pedig folyamatosan a Netflix-listánk kiemelkedő eleme maradt, addig a regénynek két további folytatását is kiadta az írónő, az „Utóirat: Még mindig szeretlek”-et és az „Örökkön örökké – Lara Jean”-t. Szerencsénkre a népszerű streamingszolgáltató berendelt mind a két részhez egy-egy filmadaptációt: A fiúknak: Utóirat: Még mindig szeretlek 2020 elején jelent meg, de már akkor tudni lehetett, hogy a harmadik és egyben utolsó filmet már a másodikkal együtt forgatták, és be is fejezték. Mostanra már csak az utómunkálatok maradtak, ami azt jelenti, hogy nem is kell már olyan sokat várnunk a várva-várt befejezésre.

Ha te is nagy rajongója vagy Lara Jeannek és Peter Kavinskynek, akkor maradj velünk, ezt a cikkünket ugyanis folyamatosan frissítjük majd az újabb és újabb információkkal!

Mi lesz a film címe?

Eddig mindig Jenny Han regényeinek címét kapták az adaptációk egy kisebb módosítással, szóval valószínűleg az utolsó installációval is ugyanez fog történni. Az utolsó könyv címe „Örökkön örökké – Lara Jean” (Always and Forever, Lara Jean), ebből következőleg a befejezőrészt „A fiúknak: Örökkön örökké – Lara Jean”-nek fogják keresztelni.

Kik azok, akik visszatérnek a folytatásban?

Természetesen a két főszereplőt, Lara Jeant és Peter Kavinskyt alakító Lana Condor és Noah Centineo velünk marad, ahogyan a Lara testvéreit, Kittyt és Margot-t megformáló Anna Cathcart és Janel Parrish is. Számíthatunk még a kedvenc filmbeli apukánkra is, Dr. Covey-ra, azaz John Corbettre.

A második filmben találkozhattunk Peter legjobb barátjával, Trevor Pike-kal is, akit a 13 Okom Volt-ból megismert Ross Butler alakít – valószínűleg ő is visszatér majd a továbbiakban. Abban viszont nem vagyunk biztosak, hogy a Lara Jean utolsó levelét megkapó, és a második filmben a szívünket elrabló John Ambrose McClarennel találkozhatunk-e a befejező részben, mivel Jordan Fisher karaktere sajnos nem tűnik fel az utolsó regényben.

https://www.instagram.com/p/B8RxGB4pIax/
Miről fog szólni?

Előre szólunk: SPOILER! Ha nem olvastad a könyvet, és nem szeretnéd előre tudni, hogy mi a cselekménye (aminek nagy része minden bizonnyal a filmben is látható lesz), akkor görgess lejjebb!

Jenny Han utolsó kötetében Lara Jean és Peter az utolsó gimis évüket töltik együtt, kacsingatva az egyetemekre. Lana a The Hollywood Reporternek mondta el, hogy a tinilány ismét elég nehéz döntések elé fog állni.

Azt mondhatom, hogy egy csomó valódi, életbevágó döntéssel szembesül. Azt szeretem a harmadik filmben, hogy végre teljesen önmaga lehet.

Mindketten ugyanazon az egyetemen szeretnének továbbtanulni, mindketten együtt képzelik el a jövőjüket, de ahogyan ez az életben legtöbbször lenni szokott, semmi sem úgy alakul, ahogy azt eltervezték – a vágyott egyetemre csak Petert veszik fel. Később Lara Jean a testvéreivel együtt Koreába utazik a nagymamájukhoz, ami nyilvánvalóan nem tetszik neki, mivel távol kell lennie a szerelmétől, aztán később a fiú szülei is beleszólnak a kapcsolatba – arra kényszerítik Larát, hogy szakítson Peterrel, hiszen Kavinsky fontolgatja, hogy a sporttal kapcsolatos álmait feladja csak azért, hogy a lánnyal lehessen. Végül úgy döntenek, hogy hosszútávú kapcsolatban indulnak neki az első egyetemi évüknek, reményteljes jövőre nézve. Ja, igen, Lara édesapja pedig közben feleségül veszi Trinát.

Sosem lehet tudni, hogy a cselekményből mennyi marad meg a filmes adaptációban, de az első két rész szinte teljesen, némi változtatással a könyvek sztoriját vitte végig, ebből kifolyólag pedig a befejezéssel is ez fog történni, és elég sok izgalmat fog tartogatni számunkra.

Mi a helyzet az előzetessel?

Jelenleg még nincsen előzetese a filmnek.

Mikor fog kijönni?

Noah Centineo 2019 augusztusában írta ki Twitterére, hogy 17-e az utolsó napja volt Peter Kavinskyként, ami azt jelenti számunkra, hogy már jóval korábban felvették a férfi főszereplő összes jelenetét, mára pedig már vége a forgatásnak. Reménykedhetünk abban, hogy az utolsó rész még idén, 2020-ban megjelenik. Örülnétek neki?

https://www.instagram.com/p/B24eHHQlwYV/
Ti is várjátok már A fiúknak, akiket valaha szerettem 3. részét? Ne felejtsétek el a lenti reakciógombokat használni!