A folytatás azonban csak évek múlva érkezik.
Film
A következő kötet 2027-ben érkezik és fejlesztik a film folytatását is.
Megjelent az EGYKE című film első előzetese.
Az új filmet most mutatták be a tengerentúlon, és egyből az A24 harmadik legjobban nyitó filmje lett.
A tévéképernyő után a mozivásznat is meghódítja a színésznő.
Tom Holland Fred Astaire, Sabrina pedig Ginger Rogers bőrébe bújik.
A harmadik közös alkotásuk lesz a DAY DRINKER című film.
Pedig a rajongók azt hitték, hogy a Red, White & Royal Wedding még idén felkerül a Prime Videora.
A leírása szerint egy rejtélyekkel teli és erotikus alkotásra számíthatunk.
A színésznő elmondása szerint a filmmel szeretné megváltoztatni a műfajról kialakult, negatív képet.











