Bezsebelte karrierje első nagy filmes főszerepét az Off-Campus sztárja, Ella Bright

A tévéképernyő után a mozivásznat is meghódítja a színésznő.

Ella Bright csillaga egyre csak felfelé ível. Idén májusban tarolta le az egész világot Elle Kennedy népszerű könyvsorozatának az adaptációja, az Off-Campus, melyben Hannah karakterét alakította, a tévéképernyő után pedig a mozivásznat is meghódítja a színésznő. Bezsebelte ugyanis karrierje első nagy filmes főszerepét, méghozzá egy tinivígjátékban.

A film a Narcs címet kapta, és bár a hivatalos bejelentés szerint a történetét még a legnagyobb titoktartás fedi, egy produkciós adatbázisnak köszönhetően már megtudhattunk róla egy keveset. Eszerint a középpontjában két, a középiskolájuk rendjét felügyelő diák áll, akik tudomás szereznek egy elszabadult buliról. Összefognak hát egy egykor népszerű, de mára már kiközösített lánnyal, hogy megfékezzék a partit, és megmentsék osztálytársaikat attól, hogy egyetlen éjszaka miatt tönkretegyék az életüket.

Reklám 1
Bezsebelte karrierje első nagy filmes főszerepét az Off-Campus sztárja, Ella Bright.

Ella mellett Mason Thames-t láthatjuk majd a főszerepben, akinek a neve olyan alkotásokból lehet ismerős, mint az Így neveld a sárkányodat, a Fekete telefon, vagy éppen a Regretting You – Elrontott életek. A filmért a Sony Pictures felel, a rendezője pedig John Phillips lesz, aki most először fog rendezői székben ülni, de korábban olyan vígjátékok forgatókönyveit írta, mint a Barátnőt felveszünk, vagy éppen a Nagyfater elszabadul.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a forgatás mikor veszi kezdetét, és mikorra tervezik a premiert.