A színésznő elmondása szerint a filmmel szeretné megváltoztatni a műfajról kialakult, negatív képet.
Reneszánszukat élik a romantikus vígjátékok, most pedig Lili Reinhart is fejest ugrott a műfajba. A Riverdale sztárját ráadásul nem is akármilyen filmnek láthatjuk a főszerepében. Ali Hazelwood nagy sikert aratott, 2021-es regénye, A szerelem képlete adaptációját hozta el a képernyőre, mely mától nézhető a Prime Video-n.
A történet középpontjában egy ambiciózus doktorandusz, Olive Smith áll, aki minden erejével a tudományos karrierjére koncentrál, ezért a szerelem egyáltalán nem szerepel a tervei között. Így, amikor a legjobb barátnője, Anh beleszeret a kiszemeltjébe, Olive egy váratlan húzással megpróbálja bizonyítani, hogy már továbblépett: hirtelen felindulásból megcsókolja a Stanford hírhedten szigorú professzorát, Adam Carlsent.
A kínos pillanatból azonban meglepő megállapodás születik, amikor a két tudós úgy dönt, hogy eljátsszák, hogy egy párt alkotnak. Ahogy egyre több időt töltenek együtt, Olive ráébred, hogy a kezdetben csupán megjátszott kapcsolat talán sokkal többet jelent számára, mint azt eredetileg gondolta.

Lili a film kapcsán úgy fogalmazott, szereti a jó romkomokat, és az alkotással szerette volna megváltoztatni a műfajról kialakult, negatív képet.
Nem ez a megszokott műfajom, de nagyon szeretem a jó romantikus vígjátékokat. Úgy éreztem, ez jó lehetőség arra, hogy megváltoztassuk a streaminges romkomokról kialakult képet, és valami színvonalasat készítsünk
– nyilatkozta.
Lili mellett olyan színészeket láthatunk a filmben, mint Tom Bateman, Rachel Marsh, Jaboukie Young-White, Nicholas Duvernay és Arty Froushan.



