Az ülő koncertből egy nagy bulit csinált az énekes, természetesen érzelmes pillanatokkal megfűszerezve.
Tegnap este 15 év kihagyás után tért vissza Budapestre Seal, és egy igencsak különleges koncerttel lépett az MVM Dome színpadára. Az énekes 2026-os turnéja, melyet egyébként a fővárosunkban zárt, az első két albumát volt hivatott ünnepelni. Ennek megfelelően az összes nagy slágerét előadta az 1991-es Seal, és az 1994-es Seal II című korongjáról, így a közönség bő másfél órára visszarepülhetett a 90-es évekbe, amikor a sztár uralta a slágerlistákat.
A fellépés azonban meglepő módon igencsak visszafogottan indult – de ez nem Sealen múlt. Az előadó a meghirdetett kezdés előtt pár perccel valósággal berobbant a színpadra egy „hey” kiáltás kíséretében, miközben az AIKIN (All I Know Is Now) című dala első taktusai felcsendültek, a nézők egy, viszonylag nagy része viszont még csak akkor sétált be az ajtón. Az egész koncert ülő volt, és úgy tűnt, mintha ezzel nem igazán tudott volna mit kezdeni sem az énekes, sem a közönség. Hiába volt az első dalok között a Fly Like an Eagle, a show nehezen kapott szárnyra, főként a közönség energiájának, vagyis inkább a hiányának köszönhetően.
Szerencsére valahol félúton megtört a jég. Egészen pontosan Seal megtörte a jeget, azzal, hogy az érrzelmes Prayer for the Dying című szerzeménye alatt lesétált a színpadról, és besétált a közönség soraiba. Ekkor már kezdett felébredni a nézőtér energiája, de először nem mindenki értette meg, miért is ment le közéjük az énekes. A legtöbben telefonnal a kezükbe közeledtek felé, valószínűleg egy közös kép vagy videó reményében, a sztár azonban ehelyett csak kapcsolódni szeretett volna az emberekkel és a pillanattal.
Meg is kereste azt a rajongót, akinek nem látott telefont a kezében, és perceken keresztül neki énekelte a dalt, miközben fogta a kezét, és a homlokát a homlokához szorította. Egy igazán különleges és megható pillanat volt, és egyben a koncert egyik fénypontja is.
Végre valaki, akinek nincs a kezében a mobiltelefonja. Végre valaki, aki a pillanatban él. Köszönöm
– mondta a fannak.
Pár számmal később, a Killer alatt szintén lesétált a rajongókhoz Seal, és itt indult be a buli igazán. Énekeltette a közönséget, velük együtt ugrált, és amikor visszatért a színpadra, a nézők nem a helyükre tértek vissza, hanem a színpad elé sorakoztak. Ezen a ponton már tulajdonképpen klasszikus, álló koncert lett az ülőből, amit eleinte a biztonsági őrök nem akartak hagyni, de az előadó csapatának egyik tagja jelezte nekik, hogy ne küldjék vissza a helyükre az embereket.
Kiderült, hogy a sztárnak pont ez volt a célja: hogy testközelből kapcsolódhasson a közönségével, és ne úgy kelljen végigénekelnie az fellépést, hogy a nézők egy helyben ülnek. A lelátóról is jó volt nézni, ahogy egy nagy buli kerekedett a színpad előtt, a sztár pedig nem győzte minél több fan kezét megfogni. Igazi közösségi élmény lett a visszafogottan indult koncertből.
Ami viszont végig visszafogott maradt, az maga a show, méghozzá látványelemek tekintetében. Elég mérsékelten volt megvilágítva Seal, háttérvideók pedig nem voltak, de még csak kivetítő sem. Emiatt már a helyszínen is hallani lehetett, hogy a hátsóbb szektorokban ülők panaszkodnak, hiszen ők így nem sokat láttak az énekesből. Valószínűleg azért volt ennyire minimalista a fellépés, mert a sztár célja az volt, hogy kizárólag a zenén legyen a hangsúly, de valóban hasznára vált volna a koncertnek legalább egy kivetítő, de pár látványelem is.
Ennek ellenére jó kis koncerttel tért vissza Budapestre a sztár, aki olyan dalokat énekelt a fentebb említettek mellett, mint például a Bring It On, a Kiss from a Rose, a Talk Talk Life’s What You Make It című slágere, a Touch, a Loneliest Star, a Crazy, vagy éppen a Love’s Divine. Ha pedig a jövőben is jön hozzánk Seal, már tudjuk, hogy állni kell, akkor is, ha ülő a koncert – úgy biztosan előbb indul majd be a buli.
