Napokon belül érkezhet a hivatalos bejelentés is.
It’s tiiiiime! Hamarosan végéhez érhet a rajongók várakozása, ugyanis Mariah Carey idén, 7 év kihagyás után visszatér Európába. Ráadásul nem is akármilyen show-val: az aranytorkú, örökifjú díva a karácsonyi turnéját hozza el a kontinensünkre. Hivatalosan ugyan még nem jelentették be a koncertsorozatot, de a brit Live Nation már elkezdte beharangozni, így Londonba, Manchesterbe, és Birminghambe biztosan ellátogat az énekesnő.
A hírek szerint pedig nemcsak az Egyesült Királyságot fogja érinteni a turné. Egy német lap kotyogta ki a promóterre hivatkozva, hogy Berlin, Köln, Párizs, és Milánó is az állomások között szerepel, más európai nagyvárosok mellett. A publikáció információi szerint Mariah pont az ünnepi időszak kellős közepén, decemberben indul útnak, a hivatalos bejelentés pedig napokon belül érkezhet.

Az előadó utoljára 2019-ben járt Európában, méghozzá a Caution világkörüli turnéjával. Azóta két Las Vegas-i rezidenciát és több karácsonyi turnét is maga mögött tudhat, azonban sajnos ezek csak az Egyesült Államokat érintették.
A sztár 1994-ben dobta piacra az első karácsonyi albumát Merry Christmas címmel, amin a napjainkban is az egyik legnagyobb ünnepli klasszikusnak számító All I Want for Christmas Is You is helyet kapott. A karácsony királynőjeként is emlegetett énekesnőnek azóta olyan slágereket köszönhetnek a karácsonyi lejátszási listák, mint az Oh Santa!, a Miss You Most (At Christmas Time), a vagy éppen a Silent Night és a Joy to the World feldolgozásai.
Azoknak a rajongóknak sem kell aggódniuk, akik nem csupán Mariah ünnepi dalait szeretnék hallani élőben. A karácsonyi turnéin ugyanis a legnagyobb slágereit is rendre előadja, mint például az Emotions, a Hero, az Always Be My Baby, a We Belong Together, a Fantasy, vagy éppen a My All.
Reméljük, tényleg nem kell már sokat várnunk a bejelentésre, és a sztár hozzánk, vagy legalább a közelünkbe is ellátogat idén decemberben.



