Lili Reinhart nagyon szeretne egy leszbikus vámpírokról szóló filmet elkészíttetni, de egyelőre nem találta meg az otthonát a produkció. A Riverdale és a A szerelem képlete színésznője pedig azt is elárulta, hogy szerinte miért nem sikerült még senkinek sem eladnia a koncepciót.
Igaz, Reinhart nem árulta el a Hits Radio-val készített interjúja során, hogy melyik könyvről lenne szó, de az kiderült, hogy nagyon szívesen szerepelne is benne, nem csak az ötlet gazdája lenne. A klip már nagy port kavart az interneten, és sokan azonnal arra a következtetésre jutottak, hogy Reinhart esetleg a Carmilla című könyvre gondol, Joseph Sheridan Le Fanu 1872-es gótikus kisregényének adaptációjára utalhat. Ezt a történetet már számtalanszor feldolgozták vagy újraértelmezték: a legutóbbi filmadaptáció 2019-ben készült, csupán néhány évvel azután, hogy a közkedvelt websorozat-adaptáció 2015-ben debütált.
Van egy könyv, amit próbálok adaptáltatni, és leszbikus vámpírokról szól, de az emberek túlságosan félnek ezt elkészíteni. Szóval ha egy stúdiónál dolgozol és nézed ezt a videót, nem tudom, manapság miért ne csinálnád meg. Én ezt próbálom elérni
– mondta Lili az interjú során.



