Mindezt egy parfümreklám kedvéért.
Napokkal ezelőtt bukkant fel egy weboldal, mely azt a nevet kapta, hogy „ez az egész Joe ötlete volt”, utalva ezzel arra, hogy Joe Jonas készül valamire. Most pedig lehullott a lepel arról, hogy mi is ez a valami. Az énekes lett a Kenneth Cole legújabb parfümje, az Inspire arca, a kampányhoz pedig egy igencsak érdekes reklámot is készítettek.
A videóban Joe egy vadiúj, igazán drámai balladát énekel, többek között olyan sorokkal, mint „egyetlen spicc, és ledobod a ruháidat” vagy éppen „Inspire, lángra lobban tőle az alsóm”. Mindezt pedig egy „Inspire” feliratú ribancrendszámmal a derekán teszi, csak hogy teljes legyen az összhatás.
A sztár jócskán kivette a részét a kampány kreatív folyamataiból, és elmondása szerint azt szerette volna meglovagolni, és egy kicsit túltolni, hogy a parfümreklámok általában nagyon komolyak és szexik.
A parfümreklámoknak megvan a maga hagyománya: általában nagyon komolyak és nagyon szexik, úgyhogy természetesen mi is nagyon komolyan vettük ezt. A Kenneth Cole szabad kezet adott, hogy szórakozzak egy kicsit, és a saját képemre formáljam a kampányt. Mindent beletettünk, amit az ember egy parfümreklámtól vár, aztán egy kicsit túl is toltuk az egészet. Egyszerűen imádom a végeredményt, és ami a legfontosabb: az Inspire-nek tényleg nagyon jó illata van
– nyilatkozta.

Az Inspire illatát a leírása szerint egyébként élénk bergamott nyitja, melyet friss, aromás jegyek követnek, végül pedig meleg cédrusfa alapjegyekben teljesedik ki.
A parfüm egyelőre kizárólag az USA-ban, a Nordstrom üzleteiben lesz kapható, és csak később válik elérhetővé világszerte is.



